A diákok az osztályfőnök jelenlétében táncoltak a padokon egy Maros megyei falu iskolájában

Iskolai padokon táncoló és egyensúlyozó diákokat ábrázoló, mindössze 27 másodperces videó kezdett el terjedni a közösségi oldalakon. A felvételek a Maros megyei Mezőceked általános iskolájában készültek még februárban, azonban most kezdett el terjedni, és keltette fel a hatóságok figyelmét is.

A mezőcekedi iskolában belső kivizsgálás indult, miután a videón az látszik, hogy két fiú az instabil padokon mászkál és egyensúlyozik, két másik fiú pedig ordítozik, mindezt úgy, hogy közben a francia és angol szakos tanárnő, a diákok osztályfőnöke ott ül a katedránál.

A tanárnő a felvételek nyilvánosságra kerülése után azt nyilatkozta, hogy az eset az órák közötti szünetben történt, ilyesmi nem lehetséges francia- vagy angolórán. Hozzátette, valóban éppen a katedránál ült, és az egyik tanítványának magyarázott valamit, az kötötte le a figyelmét. De hamarosan felszólította a fiúkat, hogy szálljanak le a padokról, ám ez már nem látható a felvételeken.

Az ügyben megszólalt Mezőceked polgármestere is, aki megerősítette, hogy tudomása szerint valóban szünetben randalíroztak a gyerekek, hozzátette, hogy járványügyi korlátozások voltak érvényben, és a diákok nem hagyhatták el a termet, és így vezették el a fölös energiáikat. Mint mondta, az esetet megvizsgálják, és meghozzák az ilyenkor szükséges intézkedéseket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?