A börtönből üzent a tengerparti gázoló

Eddig csak a tárgyalásai kapcsán értesülhetett a közvélemény arról, hogy hogyan látja a két fiatal halálát okozó Vlad Pascu a tavaly nyáron történt tragédiát, most viszont a börtönből is „üzent” a tengerparti gázoló.

A közösségi médiában ismert aktivistának, Marian Moroșanunak válaszolt telefonon, amikor az a fiatal apjával, Mihai Pascuval készített interjút. Pascu azt mondta, hogy rengeteg megbánás van benne, ha lehetősége lenne rá, más döntéseket hozott volna az élete során. A fiatal bevallása szerint tisztában van azzal, hogy hiábozott. „Bármit megadnék azért, hogy visszafordítsam az időt, és mindent teljesen másképp csináljak” – mondta. A Hotnews beszámolója alapján az aktivista arról is kérdezte, hogy hogyan érzi magát, amikor az egész ország egy szörnyetegnek gondolja, Pascu azt mondta, hogy sehogy. „Ez a kép alakult ki rólam néhány információ alapján. Én tudom, hogy ki vagyok és tudom, hogy a televízió csakis a sötét oldalt mutatja be. A jó dolgokról nem szólnak a hírek. De felvállalom, amit elkövettem és megyek tovább, hogy legalább a tíz százalékét helyrehozzam annak, amit elrontottam” – mondta.

Fotó: Vlad Pascu Facebook-oldala/archív felvétel

Vlad Pascu ellen, mint ismeretes, 2023 októberében emelt vádat a mangaliai ügyészség. A vádirat szerint tavaly augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember bedrogozva vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a tengerparti 2 Mai település bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült. A vádirat arra is kitér, hogy Vlad Pascu a gázolás után elhajtott a helyszínről. A vádlott beismertette tettét, a bíróság pedig elutasította az áldozatok családtagjainak azon kérését, hogy a vád büntetőjogi besorolását változtassák meg gondatlanságból elkövetett emberölésről minősített emberölésre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?