FRISSÍTVE – Nem számított gyalogosokra Vlad Pascu

Nem számított járókelőkre az út szélén Vlad Pascu azon a tragikus éjszakán, amikor kábítószer hatása alatt autóba ült, és autójával egy fiatalokból álló csoportnak hajtva két személy halálát okozta tavaly a tengerparti Május 2 üdülőtelepen. Ezt maga a vádlott mondta kedden, amikor fellebbezett, hogy vizsgálati fogságból házi őrizetbe kerüljön. FRISSÍTÉS: Előzetes letartóztatásban Vlad Pascu – döntött kedden a Konstanca megyei törvényszék. 

A fiatal a Digi24 beszámolója alapján azt vallotta, hogy tisztában van az ellene felhozott vádakkal, és megbánást mutatott. „A balesettel kapcsolatban két dolgot nem mondtam korábban. Aláhúznám, hogy nem voltak jók a látási körülmények és nem volt időm reagálni, hogy elkerüljem a történteket. Különféle spekulációk voltak, felmerül, hogy szándékosan hajtottam beléjük. Soha nem állt volna szándékomban, hogy ilyen tragédiát okozzak” – mondta Vlad Pascu. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy nincs semmi mentség arra, hogy kábítószer hatása alatt kormány mögé ült, és tekintettel arra, hogy két személy meghallt, nem is kér felmentést a büntetés alól.

Illusztráció | Fotó: B. B.

Ugyanakkor, mint mondta: Vama Vecheről hajtott a szállására; egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy ilyen tragédia történet, mivel egy olyan közúton vezetett, ahol 90 km/h a sebességhatár és ezért nem számított gyalogosoka. „Azért kérem, hogy helyezzenek házi őrizetbe, hogy tanulhassak, hogy egyetemre mehessek. Előzetes letartóztatás alatt erre nincs lehetőségem, nincs jogom az oktatáshoz” – mondta kedden a bíróság előtt Vlad Pascu.

A fiatal férfi tavaly augusztus 20. óta van vizsgálati fogságban. A tragikus baleset tavaly augusztus 19-én történt.

Frissítés: Előzetes letartóztatásban marad Vlad Pascu – döntött kedden a Konstanca megyei törvényszék. A testület ezzel elutasította a vádlott fellebbezését, és fenntartotta a mangaliai bíróság döntését, amely 30 nappal hosszabbította meg a vizsgálati fogságát. A keddi tárgyaláson Vlad Pascu két ügyvédjével jelent meg. Az ügyvédek arra hivatkozva kérték a védencük ellen elrendelt kényszerintézkedés házi őrizetre enyhítését, hogy a fiatalember tanulni szeretne az egyetemi felvételire.

Vlad Pascu büntetőperének első tárgyalását február 22-ére tűzték ki, de halasztani kellett, mert a vádlott egyik ügyvédje visszalépett a jogi képviseletétől, a másik pedig nem jelent meg a tárgyaláson, mert részt vett a fővárosi ügyvédi kamara tiltakozó akcióján. A mangaliai bíróság március 14-re tűzte ki a következő tárgyalást. Az első tárgyalás után a balesetben elhunyt fiú édesapja a tárgyalóteremből való távozásakor arról számolt be az újságíróknak, hogy a bíró a fia hollétéről érdeklődött. "Megkérdezte tőlem, hogy itt van-e a fiam a teremben. Kérte a személyi igazolványát. Soha életemben nem láttam még ilyen bírót" - nyilatkozta a férfi.

Egy másik érintett szülő szerint a bíró felkészületlen volt, és rágógumit rágott a tárgyalás alatt. Az eset másnapján, február 23-án az Igazságügyi Felügyelet (IJ) bejelentette, hogy hivatalból ellenőrzést rendelt el a Vlad Pascu büntetőperének első tárgyalásán történtekkel kapcsolatban. Az IJ közleménye szerint megvizsgálják, hogy az ügyet tárgyaló bíró áttanulmányozta-e az ügyiratot a csütörtöki tárgyalási időpont előtt, hogyan viselkedett a tárgyalóteremben, illetve fennáll-e valamilyen összeférhetetlenségi helyzet az üggyel kapcsolatban. Ugyancsak február 23-án a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CMS) is közölte, hogy a médiában megjelent információk alapján indítványozta az IJ-nél, vizsgálja ki, hogy történt-e fegyelmi vétség az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?