Vizsgálati fogságban marad a tengerparti gázoló

A mangaliai bíróság szerdai döntése szerint előzetes letartóztatásban marad Vlad Pascu, aki drog hatása alatt vezetve halálra gázolt két fiatalt augusztusban a tengerparti 2 Mai településen.

Az ítélet szerint a bíróság megalapozatlanságra hivatkozva elutasította Pascu ügyvédjének fellebbezését, amelyben védence szabadlábra helyezését vagy az ellene hozott kényszerintézkedés enyhítését kérte.

Fotó: Pro TV

Az ítélet nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Vlad Pascut gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel, a baleset helyszínének elhagyásával és pszichoaktív szer hatása alatti járművezetéssel vádolják.

A nyomozati anyag szerint idén augusztus 19-én a 19 éves fiatalember bedrogozva vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott 2 Mai bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült.

Mint korábban írtuk, az ügyet vizsgáló konstancai ügyészség által kért toxikológiai szakvélemény szerint Vlad Pascu hatféle kábítószert fogyasztott a balesetet megelőzően, amiben két fiatalt megölt. Ezt mutatta ki a vizsgálat a 19 sofőr véréből.

Aznap este a 19 éves sofőrt kétszer is megállította a rendőrség a tragédia előtt. Az első találkozásra este 9 órakor került sor Konstancán, amikor egy ellenőrzőponton állították meg. A rendőrök nem találtak arra utaló jelet, hogy kábítószer hatása alatt állt volna a sofőr, azt tanácsolták neki, hogy figyeljen a vezetésre, és ne üljön ittasan vagy más befolyásoltság alatt a volán mögé.

Éjfélkor a rendőrök a 112-n keresztül hívást kaptak egy férfitól, aki arra panaszkodott, hogy hangosan bömbölteti az autó motorját és agresszíven vezet egy sofőr. A helyszínre kiküldték a rendőrséget. Megállították a fiatalember autóját, alkoholszondás tesztet végeztek rajta, amelynek eredménye negatív lett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?