A Maros megyei Vöröskereszt újabb adománygyűjtést szervez az ukrajnai menekülteknek

Újabb adománygyűjtő kampányt indít a Vöröskereszt Maros megyei szervezete az ukrajnai menekültek megsegítésére.

A segélyszervezet önkéntesei több mint négy hónappal az ukrajnai háború kitörése után is folyamatosan foglalkoznak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által biztosított helységekben elhelyezett ukrán menekültekkel. Amellett, hogy reggelit biztosítanak nekik, élelmiszerrel és más szükségletekkel segítik azokat a menekülteket is, akiket civil személyek, családok fogadtak be otthonukba. A problémák azonban egyre nagyobbak, mert a kezdeti együttérzési hullám mérséklődött, és egyre kevesebb az adományozás megyeszerte.

„Bármilyen adományt szívesen fogadunk, de jobb, ha a menekültek szükségleteit célozzuk meg” – közölte Magdalena Bercea, a Vöröskereszt Maros megyei szervezetének igazgatója.

Mint fogalmazott, arra kérik az adakozni vágyókat, inkább pénzzel támogassák a szervezetet, mert akkor nagyon hatékonyan tudnak gazdálkodni a szervezet tagjai, és igény szerint, célszerűen tudják felhasználni azt, az ukrán menekültek szükségleteire összpontosítva. Hozzátette, a pénzadományokból meg tudják vásárolni az élelmiszereket is, amelyeket megfelelő körülmények között tudnak tárolni. Hangsúlyozta, igyekeznek mindig friss élelmiszert biztosítani a rászorulóknak.

A felhívást egyébként hétfőn, a Román Vöröskereszt Napján kezdeményezték. Ezen a napon 1876-ban megalakult a Román Vöröskereszt Társaság, amely időközben megkapta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága elismerését is.

(Címlapi illusztráció: Borsi Balázs)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?