A Bodoki-tetőn építik meg Háromszék első multifunkcionális kilátóját

A Bodok hegység 1190 méteres magasságában megépülő négyszintes, futurisztikus épületből Sepsiszékre, Kézdiszékre, Orbaiszékre és tiszta időben akár a távolabbi Barcaságra is el lehet majd látni. Gyakorlatilag Erdővidék kivételével teljes Háromszék belátható lesz majd.

Képek a látványtervből

Jakab Barna, a háromszéki önkormányzat alelnöke szerint az építmény negyedik szintje lesz a kilátó, a harmadik szinten egy panorámakabint alakítanak ki, ahol egy éjszakát is el lehet tölteni, illetve a földszintje menedékként szolgál vihar esetén.

Az oda látogató úgy érezheti majd, mintha a világ tetején lenne, fogalmazta meg Jakab Barna. Hozzátette: a többfunkciós épület egyedinek számít országos szinten, éppen ezért arra számítanak, hogy a kilátó turisztikai attrakcióvá válik és a környéken fellendül az idegenforgalom. Csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa elfogadta az első háromszéki multifunkcionális kilátó megvalósíthatósági tanulmányát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?