Táborvarázslás cukorbeteg fiataloknak

A Yuppi élményterápiás tábor országos szinten az egyetlen tábor, amelyet cukorbeteg kamaszok számára szerveznek azzal a céllal, hogy ők is kikapcsolódhassanak. Jelenleg önkénteseket keresnek, illetve olyan támogatókat is, akik anyagiakkal tudják elősegíteni a tíz nap örömét.

A betegség határokat szabhat, de nem az élményeknek

Romániában körülbelül 800 ezer ember szenved a cukorbetegségtől, közöttük hozzávetőlegesen 100 ezer a 35 év alatti, 1-es típusú diabéteszesek száma. Az országban eddig csak olyan táborokat szerveztek, ahol központi téma a betegség, hogy milyen új szokásokat kell bevezetniük mindennapjaikba, miről kell lemondaniuk biztonságuk érdekében, mi mindentől kell tartózkodniuk azoknak, akikről kiderült, hogy cukorbetegek.

De a gyökeresen megváltozó életmód megviseli nemcsak őket, hanem hozzátartozóikat is, átalakítja kapcsolataikat, helyüket környezetükben, mindez lelkileg is megterhelő, éppen ezért szükséges egy olyan közeg kialakítása, ahol a diabéteszesek megtapasztalhatják: betegségük ugyan korlátok közé szorítja őket, de nem szabhat gátat annak, hogy örömteli, intenzív életet éljenek.

A Yuppi Táborban, amelyet 13–17 éves kamaszok számára idén harmadszorra hirdetnek meg, nem a határokra kerül a hangsúly, hanem a lehetőségekre, nem arra, hogy mit nem szabad megtenniük, hanem arra, hogy mi mindent megtehetnek, mi mindenre képesek. Betegségüket mindeközben nem problémaként kezelik, hanem úgy, mint amire figyelni kell, de ne az kösse le elsősorban a résztvevőket.agyagozas elsotabor

Az augusztus 8–13. Között a Maros megyei Mezősályiban tartandó együttlét élményterápiás módszer szerint zajlik: olyan tevékenységeken vehetnek részt nap mint nap a táborozók, amelyek nehezen elérhetők számukra a mindennapi életben a hiányzó egészségügyi felügyelet, aggódó szülők, saját bátortalanság miatt, amelyekről úgy gondolják általában, hogy ők képtelenek rá, de hamar kiderül, hogy ez nem igaz.kezmuves dora

A programok rájuk szabottak, szórakoztató kihívások, és miközben a fiúk, lányok megtanulnak nyílvesszővel célba lőni, lovagolni, kipróbálják a magas kötélpályát, az evezést vagy kézműveskedést, önbizalmuk, önértékelésük növekszik, önmagukról alkotott képük pozitívan változik, egymás iránt megértőbbé, elfogadóbbá lesznek, és hosszú távon képessé válnak az életükben jelentkező kihívások leküzdésére is. A gyerekeknek, kamaszoknak szükségük van élményekre a kiegyensúlyozott fejlődéshez – ezt biztosítja a tábor. Ezen keresztül pedig utat nyit fizikai állapotuk javulása felé is.

Józsi is táborozhat

A Kolozsvár melletti Gyaluban lakó kilencedikes Józsiról négy éve derült ki, hogy cukorbeteg. Az orvosa ajánlotta, hogy menjen el a Yuppi Táborba, ő pedig örült, hogy végre valahová elutazhat, nyaralhat egy bő hetet, hasonlóan a vele egykorúakhoz. Először 2012-ben jelentkezett a táborba, most pedig várja, hogy újra ott lehessen.

„Mindent szerettem. Megismertem sok érdekes embert. Horgásztunk, lovagoltunk – soha nem ültem még lóra, csak néztem, hogy nem dob le magáról, még rajta vagyok. Falat másztunk, íjaztunk, baseballoztunk. Volt kézművesség is. Itthon mindennap ugyanazokat a dolgokat csinálod, figyelmes kell legyél, nehogy elfelejts valamit. Ott vigyáztak ránk, rendszeresen volt inzulinmérés. Az is jó volt, hogy megtanultam ott, hogy mennyi inzulint kell beadnom, mennyit ehetek, mikor, nem kellett már állandóan hívogatnom édesanyámat, már egyedül is tudtam. Így könnyebb neki is, nekem is" – mondta a maszol.ro-nak mesélő fiú.DSC09612

Józsi elsősorban az ott szerzett barátokat szeretné újra látni, de nagyon kíváncsi arra is, hogy milyen meglepetésekkel várják idén a szervezők, milyen új kalandokban lehet része: „Várom, hogy a barátok meséljenek magukról, mi történt velük. Meg hogy lássuk, csinálunk-e valami újat, amit a tavaly nem. Mert a legtöbb résztvevő már volt azelőtt való évben is, és mesélték, hogy miket csináltak akkor. Hátha ki lehet próbálni majd most azokat is."jelmezek

Józsi édesanyja is, aki elárulta, hogy tavaly nagyon aggódott, és nehéz volt, hogy nem beszélgettek mindennap, most kijelentette: következő alkalommal nyugodtabb lesz, mert most már tudja, hová engedi a fiát: „Amikor elvittük, még Vásárhelyen maradtunk két napot, és utána felhívtuk a táborvezető helyettest, hogy lássuk, nem akar-e hazajönni, s mondta, hogy nem, és mi csak akkor fordultunk vissza Kolozsvárra. Most már idén nem fogunk annyira izgulni, de a tavaly nagyon nehéz volt. Most már láttam, hogy ügyeltek rá, jól érezte magát."

Manók és támogatók kerestetnek

A táborban ugyanannyi önkéntes volt, ahány résztvevő. Őket manóknak hívják, köztük is vannak Menő Manók – akik a különböző tevékenységeket vezetik, Házi Manók – akik ugyanazt a gyerekcsoportot kísérik naponta a tevékenységekre amolyan pótszülőkként; és Doki Manók – fehér köpeny nélküli egészségügyiek. Április 12-éig lehet jelentkezni bármelyik feladatkörre.fotokelsotabor

„A manók vigyáznak rájuk, figyelik, hogy izzadnak-e, sűrűn megkérdezik tőlük, hogy minden rendben van-e, hogy érzik magukat. Mert a játékba könnyen belefeledkeznek, de ha rájuk kérdezel, akkor tudatosul bennük, hogy csak a meleg miatt izzadnak-e vagy megy le éppen a cukorszintjük" – ecseteli Imecs-Magdó Eszter, aki mindkét előző táborban önkénteskedett, és ezúttal is tervezi a jelentkezést Házi Manóként.

Kiemelte még egy fontos feladatát a manóknak, a folyamatos pozitív visszajelzést: „Mindenkit személy szerint, magához mérten kell értékelni, biztatni kell, és dicsérni. Nem elvárás, hogy mindenki tudjon vágtázni, van, akinél már az óriási eredmény, ha megsimogatja a lovat, ha addig félt tőle. És mi manók erre reagálunk."

A tábort támogatja a Közösségért Alapítvány és a MOL Gyermekgyógyító Program, de ez sajnos csak a költségek egyharmadára elég. Józsi és társai akkor élvezhetik a tábort, ha megfelelő mennyiségű összeg gyűl össze, ezért kérjük kedves olvasónk érezze szívügyének ezen fiatalok gyógyulását, és segítse táborozásukat a RO69OTPV200000578485RO01 bankszámlaszámra küldött támogatásával, vagy havi 15 lej értékű hozzájárulásával a Yuppi Baráti Köre nevű csoporton keresztül (utóbbival kapcsolatban a 0749115191-es telefonszámon érdeklődhetnek).

Az önkéntesek között cukorbeteg fiatalok is vannak. Józsi is úgy tervezi, hogy ha majd betölti a 20 évet (mert most ez az alsó korhatár), akkor majd ő is ügyelni akar a kamaszokra, ahogyan rá is vigyáztak a manók.lovaglas

Támogatni a tábort ugyanakkor nem csak személyi segítség révén lehet, hanem szükség lenne anyagi támogatásra is, mivel a szervezők úgy gondolják: mind a résztvevők, mind az önkéntesek megérdemlik, hogy ingyen vehessenek részt a táborban, az ellátás pedig szintén nem olcsó, mivel speciális ételeket kell beszerezni a diabéteszesek számára. Segíteni lehet a tábort persze cukorbetegek számára gyártott keksszel is például. Ugyanakkor szívesen fogadnának el sporteszközöket, kézműves foglalkozáshoz kellékeket, társasjátékokat is.zeneles

Kimaradt?