FRISSÍTVE - A román kormányfő elfelejtette, hogy kivel találkozott

Fordítva tűzték fel az észt zászlót a konstancai észt tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén. A tévedést Jüri Ratas észt miniszterelnök észlelte és javította ki. FRISSÍTÉS: A bakit Viorica Dăncilă miniszterelnök tetézte azzal, hogy a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt kormányfő nevét.

Az esemény szervezői úgy tűzték fel az észt nemzeti lobogót, hogy a fehér színű sáv került felül. A tévedést az éppen beszédet tartani készülő észt miniszterelnök vette észre. Jüri Ratas megfordította a zászlót, és csak azután kezdte el beszédét.

Az eseményen jelen volt Viorica Dăncilă miniszterelnök is, aki szombat este a Tallinn és Konstanca közötti első repülőjárattal érkezett haza észtországi hivatalos látogatásáról. A kormányfőt észt hivatali kollégája is elkísérte.

A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 1991-es újrafelvétele óta ez az első alkalom, hogy román miniszterelnök hivatalos látogatást tett Észtországba. A szombati nap folyamán Kersti Kaljulaid észt államfővel is találkozott Viorica Dăncilă.

FRISSÍTVE: Annak ellenére, hogy együtt utazott vele Romániába és többször is tárgyalt vele az utóbbi napokban, a román kormányfő a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt miniszterelnök nevét. Csak a keresztnevét tudta kimondani, ezért kétségbeesetten várta a segítséget a tanácsosaitól. A jelenet az alábbi videón megtekinthető.

Kimaradt?