Băsescu: Dragneaék a „párhuzamos állam” képviselőihez dörgölőztek

„Ha én hoztam létre a párhuzamos államot, ahogyan azt Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke állítja, akkor Dragnea volt az, aki állandóan a párhuzamos állam vezetőihez dörgölőzött” - jelentette ki Traian Băsescu vasárnap.

A volt államfő a PSD szombati nagygyűlésén elhangzottakra reagált a Facebook-oldalán. Liviu Dragnea azt mondta a szombati demonstráción, hogy Traian Băsescu építette ki a „párhuzamos államot”, amely fölött most Klaus Johannis „őrködik”.

Traian Băsescu azt állítja: mandátumainak tíz éve alatt mindig is az állam intézményeinek megerősítésén fáradozott. Közölte: egyetért azzal, hogy néha ezek az intézmények súlyos visszaéléseket követtek el, ezekért az ügyészeknek és bíráknak felelniük kell. Szerinte igaz az is, hogy módosítani kell a törvényeket ahhoz, hogy ezekre a visszaélésekre többé ne kerülhessen sor.

„Nehéz egy alábbvaló karakterű embert találni, mint Dragnea. A szombati nagygyűlésen, mintegy százezer, névsor szerint a fővárosba rendelt naiv ember előtt proletár dühvel ecsetelte a 'párhuzamos állam' tetteit. És mit kellett halljunk? Hazugságokkal teletűzdelt, épületes beszédében Dragnea azt állítja, hogy Băsescu hozta létre a párhuzamos államot. (…) De ha én hoztam létre a párhuzamos államot, amelyet most Dragnea szét akar verni, vagy maga alá akar gyűrni, akkor az is biztos, hogy Dragnea volt az, aki szorgalmasan nyalt a vezetőknek az összes olyan intézményben, amelyeket ma vádol” - írta Facebook-bejegyzésében Băsescu.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerint, a „párhuzamos állam” kifejezésnek semmilyen valós fedezete nincs. „Ügyészekről, bírákról, erőszakszervezetek vezetőiről, titkos megálapodásokról, szelektív bűnügyi esetekről lehet szó, de itt egyes emberekről beszélünk, akiknek felelniük kell a törvény előtt az elkövetett visszaélések miatt, és nem az intézményekről, amelyeket nem szétverni, hanem továbbra is erősíteni kell” - szögezte le Băsescu.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?