FRISSÍTVE - Szenvedélyes csókkal űzte el tanítványa lelki válságát?

Szenvedélyes csókot kért és kapott a máramarosszigeti erdőkitermelési szakközépiskola angoltanára attól a 15 éves diáklánytól, akit választás elé állított: vagy ez, vagy megbuktatja. FRISSÍTÉS: a tanár szerint a lány lelki válságban volt, és ő így próbálta meg támogatásáról biztosítani. 

A jelenet az osztálytársai előtt történt, akik lefilmezték és feltöltötték a közösségi oldalakra a megbotránkoztató eseményt. 

A vasiledale.ro helyi oknyomozó portál úgy tudja, hogy a képsorok nyilvánosságra kerülése után az angoltanár benyújtotta felmondását. 

FRISSÍTÉS: Adriana Meşter, a Máramaros megyei tanfelügyelőség szóvivője csütörtökön közölte, hogy a máramarosszigeti faipari líceum vezetősége vizsgálatot indított, miután az iskola egyik osztálytermében a tanulók felvételt készítettek arról, amint az angoltanár megcsókol egy kilencedikes lányt. A szóvivő elmondása szerint a tanár beismerte tettét és belátta annak súlyosságát, ezért lemondott tanári állásáról.

A tanfelügyelőség képviselői szerint a szóban forgó tanár, Bogdan Paşca tíz éve tanít, és a pszichológiai ellenőrzések során mindig alkalmasnak bizonyult hivatása betöltésére. A líceum vezetőségének a tanár azzal indokolta meg tettét, hogy a lány lelki válságban volt, és ő így próbálta meg támogatásáról biztosítani. 

Kimaradt?