Fedélzeti kamera rögzítette a fiatalok durva balesetét

Három fiatal került a hét végén súlyos sérülésekkel kórházba, miután autóbalesetet szenvedtek a Resicabánya és Temesvár közötti országúton. A történteket fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látható, amint a fiatalok autójának sofőrje előzni próbál, ám az előtte haladó jármű vezetője hirtelen elvágja az útját. A két gépkocsi összeütközött. A fiatalok autója többször megpördült az úton, majd füstölögve megállt.

A Krassó-Szörény megyei rendőrség szerint egyik sofőr sem volt alkohol befolyása alatt. A hatóságok gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak vizsgálatot a baleset ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?