Keresztbe tett egy cég a Hargita megyei tanácsnak és néhány falu lakosságának

Szerdai rendes havi tanácsülésén jelentette be Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, hogy akadályba ütközhetnek a 137-es megyei úton, a Décsfalva és Nagygalambfalva között található útszakasz Nagy-Küköllőn átvezető hídjának a felújításánál.  

Mint ismert, az említett híd szerkezete meggyengült, nem bírja el a nagy rakományú autók terhét, ami miatt még tavaly augusztusban súlykorlátozást vezettek be rajta: a 3,5 tonnánál súlyosabb járművek nem haladhatnak át a hídon. Azóta a Székelykeresztúrról és a környékbeli falvakból Székelyudvarhelyre autóbusszal ingázóknak Székelydobó és Vágás irányába kellett kerülniük. Korábban több lakos is panaszkodott a megyei önkormányzatnál, hogy a súlykorlátozás miatt akár egy órával is többet utazott hazafelé, illetve a munkahelyére. 

A megyei tanács 58 betoncsőből álló póthíddal szeretett volna javítani a helyzeten, amelyhez a folyó mindkét oldalán 100-100 méteres bekötő utat építettek volna arra az időszakra, amíg a híd szerkezeti megerősítésének munkálatai folynak. Erről hétfőn döntöttek az intézmény illetékesei. Borbolya Csaba meglepetésének és csalódottságának adott hangot a tanácsülésen, mert kiderült, hogy kedd reggelre a póthíd és bekötő út építésében érintett területet megvásárolták.

„Furcsa ez a helyzet, mert az a cég vásárolta meg a mocsaras, sok mindenre nem használható területet, amelyet a híd felújítására kiírt pályázatunkból kizártuk azzal az indoklással, hogy a tevékenységi körükben nem szerepel hídépítés és -javítás. Nem tudjuk, hogyan jutott ki az információ az intézmény falai közül, de nem örülünk a helyzetnek. Amikor a póthíd ötlete megszületett, a legtöbben reménytelen vállalkozásnak gondolták azzal érvelve, hogy úgy sem kapunk engedélyt a Maros vízgyűjtőmedencéjének a gondnokságától. Pedig ezt, a legnehezebben kikérhető dokumentumot is sikerült megszereznünk, de a cég – úgy néz ki – keresztbe tett nekünk” – adott hangot nemtetszésének Borboly Csaba. Hozzátette, reméli nem rossz szándékkal történt az adásvétel, és sikerül kiegyezni a céggel.

Az ügyben megpróbáltuk elérni az érintett vállalat képviselőjét is, azonban eddig nem jártunk sikerrel. A cég egyébként a megyei utak téli karbantartását nagy területen végzi, tehát korábban sikeresen pályáztak más téren.    

Kapcsolódók

Kimaradt?