Tagadja a PSD, hogy együttműködött volna a Cambridge Analyticával

Tagadja a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy bármilyen formában együttműködött volna az SCL Cambridge Analytica nevű tanácsadó céggel, amelynek nevéhez az utóbbi évek legnagyobb Facebook-botránya fűződik.

Az erről szóló közleményt azt követően adta ki a nagyobbik kormánypárt, hogy a Facebook-felhasználók adatainak politikai felhasználásával kapcsolatos botrány közepette egy brit politikai tanácsadó, Rupert Wolfe Murray az Associated Press amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt állította: 2016-ban - amikor Romániában tevékenykedett - a Cambridge Analytica nevű vállalat meg akarta bízni, hogy segítsen a PSD kampányában. Murray állítása szerint elutasította a felkérést, arra hivatkozva, hogy nem dolgozik politikai pártoknak. Az SCL Cambridge Analytica az AP megkeresésére cáfolta, hogy közreműködött volna a 2016-os romániai választási kampányban.

Ezt állítja a PSD is szerdai közleményében. "A sajtóban megjelent, a Szociáldemokrata Párt és az SCL Cambridge Analytica közötti, feltételezett együttműködésről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a PSD nem dolgozott együtt ezzel a vállalattal, nem kezdeményezett együttműködést sem a 2016-os választásokkor, sem az előtt, sem az után" - mutat rá az alakulat.

Ezt megelőzően Liviu Dragnea is cáfolta a tanácsadó céggel való együttműködésről szóló híreket. A legfelsőbb bíróságról való távozásakor azt kérdezte a sajtó a szociáldemokrata pártelnöktől, segített-e a cég valamely tanácsadója a PSD 2016-os kampányában. "A PSD-nek? Semmi esetre sem. (...) Én úgy értettem, hogy valahol máshol működött közre" - válaszolt Dragnea.

Az EFE hírügynökség adatai szerint az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) vizsgálatot indított a Facebook ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a közösségi portál működtetői hozzáférést biztosítottak egy, a Donald Trump elnök választási kampányában érdekelt cégnek 50 millió felhasználó bizalmas adataihoz, amelyeket aztán politikai célokra használtak fel. Az elmúlt hétvégén nyilvánosságra hozott információk szerint a Cambridge Analytica vállalatnak 2014 óta hozzáférése volt a Facebook-felhasználók adataihoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?