FRISSÍTVE: Elfogadta a képviselőház az igazságszolgáltatási reform első törvénytervezetét

FRISSÍTVE: Az ellenzék tiltakozása és az igazságszolgáltatás átszervezését ellenző, rendszeressé vált tüntetések ellenére megszavazta hétfőn a PSD-ALDE kormánytöbbség az igazságszolgáltatási reform első törvénytervezetét.

A tervezet a bírák és ügyészek jogállását módosítja: egyebek mellett megszünteti az ügyészek függetlenségét, és hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelező tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket.A tervezet cikkelyenkénti vitáját több mint 12 órás maratoni ülésen múlt szerdán szavazta végig a szociálliberális kormánytöbbség, de akkor elfogadásához már nem voltak elegen az ülésteremben. Hétfőn már csak a végszavazásra került sor: az ellenzék füttykoncertje és a kormánypártok tapsa közepette a tervezetet 167 vokssal 90 ellenében két tartózkodás mellett szavazta meg a képviselőház.

Az ellenzéki Adevarul című lap publicistája, Liviu Avram szerint nem a törvénymódosítás egyes cikkelyei, hanem annak egésze akadályozza a romániai korrupcióellenes harcot, azáltal, hogy a jogszabály - függetlenségük megszüntetésével, vagyoni felelősségük bevezetésével, hierarchikus elszámoltatásukkal - szerinte az ügyészek megfélemlítését célozza.

Az országban hetek óta szinte naponta szerveznek kisebb-nagyobb kormányellenes tüntetést az igazságszolgáltatatás függetlenségének védelmét zászlajukra tűző, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok, amelyekhez vasárnap hivatalosan is felsorakoztak a jobbközép ellenzéki pártok.

Az ellenzék azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy az átszervezéssel politikai befolyása alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó korrupt politikusai felelősségre vonását. A kormánykoalíció arra hivatkozva kezdte meg a parlamentben az igazságszolgáltatási kerettörvények módosítását, hogy a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, ahol az ártatlanság vélelme már nem érvényesül.

A bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezet végső formáját a szenátus alakítja ki.

FRISSÍTÉS: A képviselőházi döntés után spontán tüntetés szerveződött Bukarestben, néhány százan gyűltek össze a parlament épülete előtt. A tiltakozók fütyölnek és kormányellenes szövegeket skandálnak. A tüntetést eredetileg keddre tervezték, ugyanis korábban arra a napra tűzték ki az igazságügyi törvényekrúl szóló szavazást. A tüntetőkhöz az ellenzék képviselői, az USR és a PNL tagjai is csatlakoztak, írja a Digi24.ro.

Kapcsolódók

Kimaradt?