Belügyi vizsgálat indul a Győzelem téri karácsonyi vásár ügyében

Vizsgálatot rendelt el Carmen Dan belügyminiszter arra vonatkozóan, hogy a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények hogyan jártak el a konfliktus során, amely Bukarest főpolgármesteri hivatalának alkalmazottai és a tüntetők között alakult ki szombaton, a Győzelem téren. 

A belügyi tárca szombat esti közleménye szerint a belügyminisztérium képviselői szombaton találkoztak a fővárosi önkormányzat képviselőivel, miután lehetetlenné vált számukra, hogy a Győzelem téren szervezzenek meg egy előzőleg engedélyezett, közérdekű rendezvényt.
„A Győzelem téren történt incidenseket kielemezve a következőkre jutottunk: a fővárosi polgármesteri hivatalt megakadályozták, hogy egy engedélyezett rendezvényt bonyolítsanak le, több személy veszélyeztette a javak épségét, egy személyt pedig bántalmaztak. Következésképpen a belügyminiszter, Carmen Dan kivizsgálást rendelt el, hogy a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények képviselői hogyan látták el feladataikat” - írja a közlemény. 

Szombaton a Győzelem téren tüntetők egy része konfliktusba keveredett a bukaresti polgármesteri hivatal alkalmazottaival, akik az ünnepi vásár előkészítésén dolgoztak, ellökték a védőkerítéseket és megpróbáltak az úttestre lépni, nyilatkozta Georgian Enache, a csendőrség szóvivője. Enache elmondta, a konfliktus következtében három személyt előállítottak. A csendőrség szóvivője szerint 20-30 személy tiltakozott a téren. 

Gabriela Firea Bukarest főpolgármestere szombat délután egy sajtóközleményben azt nyilatkozta, úgy döntöttek, más helyszínre költöztetik a karácsonyi vásárt. A főpolgármester hozzátette, a köztér mindenkié, és „nem 'foglalhatja' le egy ad-hoc kialakult csoport, vagy ellenkezőleg, egy jól szervezett csoport”. 

A főpolgármester szerdán jelentette be, hogy december 5-e és december 17-e között gyermekek számára szerveznek ünnepi vásárt a Győzelem téren, majd december 31-én az év végi koncertet is ott tartják meg. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai több alkalommal kérték a főpolgármestert, hogy álljon el ötletétől, ugyanis a téren a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen tüntetők szokták kifejezni elégedetlenségüket, de a tér elhelyezkedése nem alkalmas egy karácsonyi vásár megszervezésére. 

Csütörtökön Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta, szerinte nem a legbölcsebb döntés a Győzelem tér közepére szervezni a karácsonyi vásárt. 

„Elsősorban hogyan jut oda az ember? Nem nagyon vannak gyalogos átkelők. Nem tudom, bonyolult” - nyilatkozta a kormányfő csütörtökön. 

Mihai Tudose miniszterelnök azt mondta, reméli, hogy Firea főpolgármester „rájön, hogy nem a legbölcsebb döntés, sőt még értelmezhető is, hiszen úgy értettem azért szerveznek oda vásárt, hogy ne jöjjenek nem tudom kik (...) Gond nélkül jöhetnek”. 

Szombaton Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke is kérte Gabriela Fireát, hogy ne szervezzenek karácsonyi vásárt azon a téren, amely az idei évben a békés tüntetések megszokott helyszínévé vált. 

Szintén szombaton Ludovic Orban, a PNL elnöke is felszólította a főpolgármestert, hogy mondjon le ötletéről. 

„Egyetlen főpolgármester sem szervezett vásárt azon a helyszínen. Nem megfelelő a helyszín vásárok rendezésére, több okból kifolyólag is. Mindenki számára világos, hogy ennek a pszeudo-vásárnak egyetlen célja van, megfosztani a román állampolgárokat azon joguktól, hogy tüntessenek a Győzelem téren, az eddigi legszebb megmozdulások helyszínén” - írta a Facebook-oldalán Ludovic Orban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?