MIÉRT: fontos keresni a párbeszédet román értelmiségiekkel

A centenárium közeledtével szükség lesz a párbeszédre, ezért a MIÉRT román értelmiségiekkel keresi a párbeszéd lehetőségét – hangzott el szerdán, Kolozsváron, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elmúlt négy hónapját összegző és a jövőt értintő tervekről szóló sajtótájékoztatón.

Oltean Csongor MIÉRT-elnök a találkozón elmondta, részt vesznek a Minority SafePack kezdeményezéshez szükséges aláírások gyűjtésében, a héten pedig egy játékot is indítottak, hogy népszerűsítsék ezt. Idén az ukrán oktatási örvény módosításával is foglalkoztak, tervezik ugyanakkor a diákhitellel kapcsolatos törvény módosításának javaslatait is kidolgozni – utóbbi létezik ugyan Romániában, de nincs betartva.

Fontos ugyanakkor, hogy a centenáriumra készülődve válaszok szülessenek a magyarellenes megnyilvánulásokra, ezért a MIÉRT tervezi, hogy párbeszédet folytasson román értelmiségiekkel – hangzott el. A nemrég útjára induló Erdélyi Politikai Iskoláról elmondta, a MIÉRT-ben korábban is terveztek hasonló rendezvénysorozatot, de csak most sikerült ezt létrehozni a Mathias Corvinus Collegium és az RMDSZ szervezésében.

Szöllősi Tamás kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke emlékeztetett arra, az ifjúsági törvény diszkriminatív a nem megyeszékhelyeken működő ifjúsági szervezetekkel szemben, hiszen ezekben nem teszi lehetővé ifjúsági alapok létrehozását. Éppen ezért kérték meg Fejér László Ödön szenátort, hogy segítsen a törvény módosításában. „Ez a módosítás két hete átment a szenátuson, várjuk, hogy a képviselőházon is átmenjen. Fontos, hogy a törvényeket az igények után alakítsuk és ne az igényeket a törvények után.” – fogalmazott Szöllősi.

Birtalan István, a MIÉRT vidékfejlesztésért és mezőgazdasági ügyekért felelős alelnöke a korábban csak Maros megyei szinten szervezett, idén november 25-től azonban a teljes Székelyföldre kiterjedő, Szovátán szervezendő Agrárakadémiáról beszélt. Ez számos olyan, a mezőgazdaságot és a vidéki életet népszerűsítő programot jelent majd, amely informálja a fiatalokat aktuális lehetőségekről, kihívásokról.

Kapcsolódók

Kimaradt?