1,2 millió külföldi kereste fel Romániát az első félévben

Az idei év első hat hónapjában Romániát 1,2 millió külföldi turista kereste fel, akik összesen 2,6 milliárd lejt, vagyis személyenként átlagosan 2200 lejt költöttek – derül ki az Országos Statisztikai Intézet jelentéséből.

Az adatokból kitűnik azonban, hogy a Romániába érekező legtöbb külföldi nem turistaként keresi fel az országot, hanem inkább üzleti ügyei miatt, konferenciákra, kongresszusokra, vásárokra, tanfolyamokra jön az országba. Részarányuk megközelíti a hatvan százalékot. Negyven százalékuk viszont valóban turistaként jön Romániába, többségük pedig vakációjának egy részét kívánta itt eltölteni. Közülük többen „bevásárló turisták” voltak, mások koncertekre, sportrendezvényekre, rokonlátogatásra, orvosi kezelésre érkeztek vagy pedig csak átutaztak az országon.

Az országban elköltött 2,6 milliárd lej több mint felét, 51,8 százalékát szállásra költötték. A turisták több mint 83 százaléka a svédasztalos reggelit kínáló szálláshelyeket kedvelte, a bárokban, vendéglőkben a 2,6 milliárd lej nem egészen 20 százalékát költötték el, vásárlásra a 2,6 milliárd lej 13,4 százalékát fordították. A vásárlásra fordított összegek több mint 43 százalékát élelemre és italokra költötték, ajándékok, emléktárgyak vásárlására pedig közel 39 százalékot fordítottak.

A repülőgép a legnépszerűbb

A legtöbb turista – több mint 72 százalék – repülőgéppel érkezett Romániában, gépkocsival csaknem 12 százalék, autóbusszal, vonattal, motorkerékpárral pedig 12 százalék utazott ide.

A vendéglátóipari szálláshelyeken augusztus végéig a turisták több mint 18 millió éjszakát töltöttek, ami 6,3 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A külföldről érkezettek részaránya a szálláshelyek tekintetben több mint 85 százalék, a hazai turistáké pedig a fennmaradó nem egészen 15 százalék volt. A hazai turisták egyébként átlagosan csaknem két és fél napot, a külföldiek pedig 1,9 napot töltöttek Romániában. A szállodák esetében több mint 58 százalékkal nőtt a kihasználtsági fok, a villáknál közel 45, a vakációs falvak esetében pedig 37 százalékkal.

Uniós turisták száma: Bulgária vezet – Magyarország a második

A legtöbb turista, közel 90 százalék Európából kereste fel Romániát. A Romániába látogató turisták 48,6 százaléka az Európai Unióból érkezett. Az uniós turisták csaknem 25 százaléka Bulgáriából jött, Magyarország nem egészen 22 százalékkal a második helyet foglalja el, a dobogó harmadik fokára pedig Olaszország került, 9,7 százalékkal. Németország 9,2, Lengyelországból 5,3, Franciaországból 5,1, Nagy-Britanniából pedig 4,9 százalékban érkeztek turisták. A leglátogatottabb helyek közé tartozik Bukarest, illetve Brassó, Szeben, Temes és Kolozs megye.

Málta és Ciprus az élen

Az eurózóna övezetébe tartozó államok közül a turistaforgalom szempontjából a legnagyobb növekedést Málta és Ciprus érte el. Mindkét ország esetében a növekedést kétjegyű szám fejezi ki, Málta esetében a gyarapodás 19, Ciprus esetében pedig 21 százalékos volt, az előző évhez képest.

Az idei év idegenforgalmi szempontból kiváló sikereket hozott Málta számára, ahol a turizmus tizenhárom százalékkal járult hozzá a bruttó nemzeti össztermék képzéséhez, miközben ez az arány Spanyolország esetében alig öt, Olaszország esetében pedig mindössze két százalékos volt ebben az esztendőben. Ciprus pedig egyenesen abban reménykedik, hogy az idei évben rekordszintet ér el az országba látogató turisták száma.

A turisták számának növekedése Spanyolországban egyébként tizenkét, Portugália és Görögország esetében pedig nyolc illetve hét százalékos volt.

Világszinten egyébként az idegenforgalom ebben az esztendőben több mint 109 millió munkahely létesítéséhez járult hozzá és 2300 milliárd dolláros jövedelmet hozott. Az utóbbi érték megfelel India bruttó nemzeti össztermékénekének, a World Travel&ourism Council adatainak megfelelően.

Idegenforgalmi szakértők szerint a turistaszám jelentős növekedése elsősorban a fapados repülőgép járatok számának gyors megszaporodásával magyarázható, de ebben szerepet kapott a kőolaj árának, és ennek következtében az üzemanyagárak csökkenése. 

Kapcsolódók

Kimaradt?