A romániai német kisebbség nem támogatja a Minority SafePacket

A Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) a kisebbségi kérdés országon belüli rendezését szorgalmazza, és a kisebbségek jogállásának a szabályozására egy romániai törvény elfogadását javasolja.

A német szervezet pénteken kiadott közleményében tudatta: elnöksége szeptember 22-i ülésén elemezte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) arra vonatkozó felkérését, hogy támogassa a nemzeti kisebbségek egyes jogainak európai uniós szabályozását javasoló Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

A fórum ezen elemzés eredményeként megállapította: "a romániai német kisebbség úgy ítéli meg, hogy sikeres a Romániában 1989 után alkalmazott kisebbségvédelmi modell, és a romániai német kisebbség jogai biztosítottak Románia alkotmánya, valamint a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények (Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, Regionális és Kisebbségi nyelvek Európai Chartája és mások) által".

A német fórum ennek megfelelően javasolja a kisebbségek jogállásának Románián belüli szabályozását. Amint megemlítette: az alkotmánynak megfelelően szerves törvény elfogadásával lehetséges. Az ilyen törvények elfogadásához nem a jelen lévő, hanem a megválasztott képviselők vagy szenátorok többségének a támogató szavazata szükséges.

Románia megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a márciusi határozatát, amelyben a Minority SafePack részleges bejegyzéséről döntött. A perben Romániához Szlovákia is csatlakozott. Az alkotmány szerint Románia külpolitikájának alakításában jelentős szerep hárul az államfőre, s e tisztséget jelenleg Klaus Johannis, a Romániai Német Demokrata Fórum korábbi elnöke tölti be.

Kapcsolódók

Kimaradt?