Szombaton letették a krasznai református óvoda alapkövét

Óvodát épít Krasznán a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, amelynek alapkőletételére 2017. július 8-án került sor, a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából szervezett Egyházmegyei Gyülekezeti Napon.

Az ünnepségen jelen volt Seres Dénes parlamenti képviselő, aki felszólalásában büszkén gratulált a református egyház kezdeményezéséhez. „Nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk a református egyház elmúlt 500 évére, és elődeinkre, akik megőrizték hitüket, értékeiket, és átruházták azt nemzedékről nemzedékre. Mi szebbet tehetnénk, mint alapkövet letenni egy óvodának, hiszen ez jelenti gyermekeink és családjaink jövőjét. Biztonságban, jólétben, szülőföldünk szeretetének szellemében nevelhetjük fel őket. Fontos, hogy általuk megőrizzük hitünket, és elődeinktől példát véve, bátran és optimistán nézzünk egy újabb 500 év elé” – mondta el az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke.„Az épülő óvoda jó példája annak, amikor az egyházi és világi intézmények gyümölcsözően együttműködnek. Mindnyájan azt szeretnénk, hogy korszerű és modern, 21. századi épületben formálódhatnának gyermekeink, olyan elvek mentén, amelyek kiállták az idők próbáját. Bölcs döntés Krasznára egyházi óvodát építeni, mert demográfiai növekedést mutat közösségünk. A jelenlegi délutáni óvodánk sorsa kérdőjeles, mert az épületet vissza kell szolgáltatni eredeti tulajdonosának, viszont az új óvoda biztos otthont jelent gyermekeink számára” – szólalt fel Bogya Miklós polgármester, aki az alkalmat kihasználva, köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködik az óvoda létrehozásában.

A Kárpát-medencei óvodai programra pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, általuk építi fel Krasznán az óvoda épületét a Szilágysomlyói Református Egyházmegye. Az intézményt az egyházmegye, Kraszna Község Polgármesteri Hivatala és a helyi iskola közösen működteti majd és tartja fent.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?