PNL

Elfogadta a PNL statútumának módosításait a párt kongresszusa

Elfogadta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusa szombaton a liberálisok statútumának módosításait.

A statútumbizottság elnöke, Cătălin Boboc tájékoztatta a résztvevőket, hogy a módosítások értelmében a PNL végrehajtó testületének 16 alelnök lesz ezentúl tagja, közülük 8 alelnök a külpolitikai, védelmi, nemzetbiztonsági, közigazgatási, közrendészeti, polgárbiztonsági, európai alapokért felelő, regionális fejlesztési, igazságügyi és polgárjogi, adó- és pénzügyi, gazdasági, energiaügyi, üzleti, egészségügyi, munkaügyi, kulturális és más szakbizottságokat korrdinálja, 8 alelnök pedig a fejlesztési régiókért felel.  Hozzátette, a végrehajtó tanács 16 tagja alelnöki ranggal rendelkezik majd.

A módosítást szavazattöbbséggel, egyetlen tartózkodás mellett fogadták el. A PNL statútumát márciusban módosította a párt országos tanácsa, a dokumentumot egyöntetűen fogadta el szombaton a kongresszus. 

A párt országos koordináló tanácsa vasárnap ül össze, hogy kinevezze négy első alelnökét, főtitkárát, 16 alelnökét, a végrehajtó tanács 16 tagját. A párt főtitkárát a PNL elnöke javasolja majd. 

Turcan: a PNL-nek közvélemény-kutatások szerint 27%-os a támogatottsága

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden közvélemény-kutatás szerint a lakosság 27%-ának támogatottságát élvezi, annak dacára, hogy sokan már "gyászolták" a pártot - mondta Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke a párt kongresszusán. Turcan hozzátette, az időközi választásokon a Nemzeti Liberális Párt 'fontos életjelt' adott magáról, ugyanis 31%-os győzelmet ért el.

"A parlamenti választásokon elszenvedett kudarcunk után világos és behatárolt feladat hárult rám: hogy tartsam össze a pártot. (...) Sokaknak nem voltam szimpatikus, de nem is ez volt a célom. A célom az volt, hogy bevéssek bizonyos elveket: hogy kollégáidat tiszteljed és higgyél bennük' - mondta Turcan.

Kapcsolódók

Kimaradt?