Mit történik, ha érvénytelen a referendum?
A referendum lejárta után az alkotmánybíróság feladata hitelesíteni a népszavazás Központi Választási Iroda (BEC) által közölt végleges és hivatalos eredményét. A parlamentre már csak egy feladat hárul: tudomásul venni a bírák közlését – mondta a maszol.ro-nak Máté András jogász-képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetőjétől azt kérdeztük: mi történik, ha a vasárnapi referendum érvénytelen lesz, mert a polgárok kevesebb mint fele adta le a szavazatát?
A politikus tájékoztatása szerint ha a népszavazáson nem vesz részt a választói névjegyzékben szereplő személyek legkevesebb fele plusz egy fő, akkor az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánítja a referendumot. Ennek megfelelően Traian Băsescu államfő ismét elfoglalhatja hivatalát. „A parlamentnek pedig össze kell ülnie, hogy tudomásul vegye a taláros testület álláspontját" – magyarázta Máté.
A képviselő szerint csupán spekulációk azok a vélekedések, hogy az államfőt felfüggesztő parlamenti határozatban van egy jogi kiskapu, ami lehetővé tenné akár a referendum eredményeinek semmibevételét is. „Az államfő felfüggesztési procedúrája az alkotmánybíróságnál ér véget. Ezen már nem változtathat a parlament" – jelentette ki a frakcióvezető.