Nemes Sándor 1989. decemberében is kint volt Marosvásárhely főterén, éppen ott, ahol lövöldöztek, éppen mellette állt az egyik áldozat, aki halálos golyót kapott. Most újból kint van esténként a tüntetők között, úgy véli, ott a helye és arra biztat mindenkit, jöjjön és hallassa a hangját, hiszen a visszarendeződést látja, azt, hogy a fiatalok rákényszerülnek arra, hogy távozzanak az országból és máshol keressék a boldogulásukat, más országnak váljanak a javára.

Mikor megkérdeztük tőle, vállalja-e a nevét a cikkhez, azt válasozlta „Ha akkor nem féltem, most mitől féljek?”. Elmondása szerint azért tartja fontosnak ezekben a napokban is az utcára jönni és tüntetni, mert „ugyanott vagyunk, ahol 89-ben”. Azt szeretné, sok más társához hasonlóan, ha „legalább a fiatalok ne hinnének el mindent, és mernének szembeszállni azzal a kormánnyal, amelytől jót nem várhatunk”.

​Véleménye szerint jó, hogy ilyen sokan kint vannak az utcán, bár reméli, ennél jóval többen lesznek szombat este. A mostani megmozdulástól azt várja, hogy akik loptak és csaltak megbűnhődejenek, elnyerjék méltó büntetésüket és ne kerülhessenek vissza a politikai porondra, egyszer s mindenkorra távolítsák el őket az ország éléről.

Ugyanakkor azt is szeretné, ha olyan változások történnének, amely a fiatalokat rávenné arra, hogy hazajöjjenek, hogy itthon érvényesüljenek. Arra a kérdésünkre, hogy eléri-e célját e mostani tüntetéshullám, a marosvásárhelyi férfi így válaszolt: „89-ben optimista voltam, most a fiatalokon a sor, de természetesen most is bízom benne, hogy eléri a célját”.