Tervezet: ezek az elítéltek szabadulhatnak a börtönökből

Az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének szabadon engedésével enyhítené a börtönök túlzsúfoltságát a kormány - derült ki abból a tervezetből, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra az igazságügyi minisztérium.

A jogszabály eredetileg a kormány szerdai ülésének napirendjén is szerepelt, és Klaus Johannis államfő személyes beavatkozása nyomán nem vitatták meg, hanem felkerült a tárca honlapjára. A legfelső bírói tanácsnak véleményezésre megküldött jogszabály tervezetéből kiderült, hogy azt az igazságügyi minisztérium sürgősségi kormányrendelettel akarja elfogadtatni.

A tervezet első cikkelye értelmében közkegyelemben részesülnek azok a személyek, akiket legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítéltek, illetve akiket pénzbüntetésre ítélt a bíróság. 

A második cikkely értelmében megfelezik azoknak az elítélteknek a büntetését akik betöltötték a 60 évet, vagy akiknek 5 évesnél kisebb kiskorúakat kell eltartaniuk. Ugyanez érvényes a várandós nőkre, illetve azokra, akik bizonyítottan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és a kór végső stádiumában vannak. Utóbbiak akár teljes körű közkegyelemben is részesülhetnek. 

A harmadik cikkely szerint az első két cikkely előírásai nem vonatkoznak a visszaeső bűnözőkre, a közkegyelemben részesítés előfeltétele ugyanakkor, hogy az elítélt a szabadulása utáni egy éven belül törlessze a jogerős ítéletben kiszabott kártérítés teljes összegét.

Ugyanezen cikkely értelmében nem részesülhetnek közkegyelemben azok az elítéltek sem, akiket a büntető törvénykönyvben szereplő bizonyos bűncselekmények, például az állam elleni bűncselekmények, emberölés, súlyos testi sértés, halált okozó ütés, szabadságfosztás, lakhelysértés, zsarolás, nemi bűncselekmények, rablás, kalózkodás, szökés miatt ítéltek szabadságvesztésre.

Nem részesülhetnek közkegyelemben a megvesztegetés és megvesztegetés elfogadása, befolyással való üzérkedés vagy befolyás vásárlása, az emberkereskedelem, kábítószer-kereskedelem, migránsokkal való kereskedelem vagy informatikai csalás miatt elítéltek sem.

Florin Iordache igazságügyi miniszter szerint Románia negyven büntetés-végrehajtó intézményében 19 ezer férőhely van, ám ezekben több mint 27 ezer elítéltet tartanak fogva. A tárca számításai szerint 2300-2500 elítélt kerülne szabadlábra a közkegyelmi tervezet hatályba lépése esetén. A tervezet indoklása itt olvasható.

Nem esnek a rendelet hatálya alá azok sem, akiket bizonyos különtörvények, köztük a 2000/78-as számú, a korrupciós tettek megelőzéséről, felfedéséről és büntetéséről szóló jogszabály alapján ítéltek el, a korrupciónak minősülő bűncselekmények miatt elítéltekre viszont érvényes a jogszabály. 

A tervezet arra is kitér, hogy nem részesülhetnek közkegyelemben azok sem, akik azért nem kezdték még el börtönbüntetésük letöltését, mert kivonták magukat ez alól. A rendelettervezet értelmében ugyanakkor "ha az elítélt közkegyelemben részesülése után szándékosan bűncselekményt követ el, az ezért járó büntetést és előző büntetésének a jelen törvény alkalmazása révén elengedett részét is le kell töltenie".

Kapcsolódók

Kimaradt?