Barátokból, milliárdosokból áll majd Donald Trump kormánya

Donald Trump nem tétlenkedik. Már megválasztása második napján tárgyalt Barack Obama elnökkel a hatalomváltás technikai kérdlseiről, és hírek szerint nagyjából készen áll a kormánya is. Állítólag az új bukaresti nagykövet neve is ismert.

Amerikai politikai megfigyelők szerint az új kabinet voltaképpen az újonnan megválasztott elnök baráti köréből és a világ pénzügyi központját jelentő Wall Street érdekeit képviselő emberekből áll. A miniszterek tehát szinte valamennyien dollármilliárdosok, nagyberuházók, szupererős vállalatok vezetői lesznek.

A külügyminiszteri tárcát várhatóan a külügyminiszteri bizottság elnöke, Newt Gingrich egykori házelnök, volt elnökjelölt foglalhatja el. Ez legalább akkora megütközést jelentene, mint Trump győzelme. Newt Gingrich ugyanis szintén „bemondásairól” vált ismertté. Tervei között szerepelt például az, hogy állandó amerikai támaszpontot létesít a Holdon, volt feleségéről pedig kijelentette, nem eléggé fiatal és csinos ahhoz, hogy first lady legyen – és különben is, rákos…

Newt Gingrich Trump kampányának talán legaktívabb támogatója volt. A NATO kapcsán is osztja Donald Trump véleményét és úgy véli, hogy a balti államok NATO-tagsága „sajnálatos érzelmi döntés volt”, amelyet az „oroszellenes paranoia” váltott ki.

De a tisztségre esélyes Bob Corker tennessee-i szenátor, a szenátus külügyi bizottságának eddigi elnöke is, aki a Politico munkatársának kérdésére meg is erősítette, hogy “erősen szeretné” a külügyminiszteri posztot. Ő az iraki és afganisztáni amerikai beavatkozás feltétlen híve volt, a NATO-t viszont, Trumptól eltérően alapvetően fontos intézménynek tartja. Bob Corker egyébként 2014-ben Romániában is járt, ekkor Traian Basescu elnökkel találkozott.

A külügyminiszteri tisztséget esetleg megkaphatná John Robert Bolton karrierdiplomata, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete is, aki a korábbi republikánus kormányzatokban fontos pozíciókat töltött be. Bolton élesen bírálta az Obama-adminisztráció külpolitikáját, és rugalmasabban viszonyulna Iránhoz és Észak-Koreához.

Donald Trump jr. is kormánytag lesz?

A pénzügyminiszteri tárcára a legesélyesebb jelölt Tump kampányának pénzügyi vezetője, Steve Mnuchin, aki 17 éven át dolgozott a Goldman Sachsnál, jelenleg pedig a Dune Capital Management beruházási vállalat elnöke.

A védelmi tárcára három jelölt is van: Trump személyes tanácsadója, Jefferson Sessions, Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsos, valamint a volt szenátor, Jim Talent. A főügyész tisztségét New York korábbi polgármestere, Rudy Giuliani vehetné át. De a posztra esélyes leheta Florida állambeli főügyész, Pam Bondi is, ám kinevezése útjába akadályokat gördíthet a Trump választási kampányának nyújtott jelentős anyagi támogatása.

A belügyminiszteri tárcát Donald Trump jr. szeretné megkapni. Politikai megfigyelők azonban erre nagyobb esélye van a Lucas Oil hatalmas energetikai vállalat társalapítójának, Forrest Lucasnak.

A mezőgazdasági minisztérium vezetőjének több jelöltje is van, a Politico című lap szerint viszont a tisztséget nagy valószínűséggel Texas állam mezőgazdasági minisztere kaphatja meg, aki nemrégiben hatalmas botrány váltott ki azzal, hogy egy twitter bejegyzésében minősíthetetlen hangon írt Hillary Clintonról.

A kereskedelmi miniszteri tisztség betöltésének esetében mindenki egyetért abban, hogy Donald Trump az üzleti világból nevez majd ki valakit. Az egyik jelölt Trump gazdasági tanácsosa, a milliárdos beruházó, Wilbur Ross lehet. De eséllyel pályázhat Trump másik tanácsosa,a Nucor Corp volt vezetőtanácsi tagja, Dan DiMicco is.

A munkaügyi tárcát Victoria Lipnic, az Egyenlő Munkaesélyek Bizottságának vezetőségi tagja kaphatná meg, az egészségügyi tárcavezető tisztségére pedig Florida állam kormányzója, Rick Scott, esetleg Ben Carson volt republikánus elnökjelölt, illetve Gingrich esélyes. Utóbbi nagy ellenfele az Obama-care egészségvédelmi programnak, Donald Trump pedig nemrégiben „briliáns sebésznek” nevezte.

Az energiaügyi tárcavezető tisztségére a legnagyobb esélye Harold Hamm-nak, az oklahomai milliárdosnak van, aki Donald Trump baráti köréhez tartozik, és aki a kampány során erősen befolyásolta Trump véleményét az energetikai szakkérdésekben.

Az oktatási minisztériumnak nem lesz különösebb szerepe a Trump-adminisztrációban, ezt a megválasztott elnök már kampánya során leszögezte. A tisztségre Ben Carson vagy William Evers pályázik eséllyel, a veteránokkal foglalkozó tárcát pedig feltehetően a House Veterans Affairs elnökére, Jeff Millerre bízzák.

Donald Trump nem különösebben híve a környezetvédelemnek, a globális felmelegedésről pedig azt hiszi, hogy azt Kína idézte elő az Egyesült Államok ellen. Kampánya alkalmával meg is kérdőjelezte az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) létjogosultságát. Álláspontján később változtatott és kijelentette, az EPA fő feladata a jövőben a megfelelő levegő és ivóvíz biztosítása lesz. A tárcát nagy valószínűséggel Myron Ebell foglalhatja el, aki maga sem hisz a globális felmelegedésben.

Darren White az új nagykövet?

Az elnökválasztást követően nem csak a miniszterek változnak, de rendszerint lecserélik a nagyöveteket is. Amerikai politikai megfigyelők szerint az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, Hans Klemmnek a napjai is megvannak számlálva. Helyét állítólag Darren White veszi át, aki az US Secret Service korábbi vezetője volt.

Darren White egy romániai tévének adott korábbi interjújában élesen bírálta az korrupcióellenes ügyészség, a szervezett Bbnözés és terrorizmus elleni ügyészség, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külföldi Hírszerző Szolgálat tevékenységét. Laura Codruta Kövesit, a DNA főügyészét elfogultsággal vádolta, a romániai titkosszolgálatokat pedig azzal, hogy politikai érdekeket szolgálnak.

Darren White jól ismerheti a romániai helyzetet, hiszen öt éven át dolgozott Romániában. Az interjú élét viszont valamelyest tompítja az a tény, hogy az Traian Basescu pártja, a Népi Mozgalom Párt televíziójában, az unde.tv-ben hangzott el.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?