Az egyszerűsödő örökbefogadási eljárással több az érdeklődő család

Háromszéken növekszik azon családok száma, akik gyereket fogadnának örökbe, tájékoztatta a Maszolt Szász Katalin. A Kovászna megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság aligazgatója szerint évente átlag 15 család jelentkezik örökbefogadásra, de idén az év felénél már 17 érdeklődő család jelentkezett.

Szász Katalin ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy augusztustól életbe lép az új jogszabály, amely enyhíti az örökbefogadási eljárás procedúráját. Az örökbefogadás iránt érdeklődő családok általában előzetesen felkeresik sorstársaikat, vagy a háromszéki örökbefogadó szülőket tömörítő Pro Adopt egyesületnél és a gyermekvédelmi igazgatóságnál is érdeklődnek, mielőtt elkezdik a hivatalos eljárást.

Így sokan értesültek arról, hogy augusztustól változik a törvény ami által az örökbefogadó családok és az örökbe adható gyerekek szempontjából is egyszerűsödik az eljárás. A háromszéki szakember szerint fontos változás lesz, hogy az örökbefogadó családok számára kiállított bizonylatok két évig maradnak érvényben, nem kell azokat évente felújítani, azaz újrakezdeni a bürokratikus eljárást. Ugyanakkor csökkenek egyes határidők is, amik azt segítik elő, hogy az elhagyott gyerekek minél hamarabb örökbefogadó családokhoz kerüljenek. Ez azért fontos, mert a családok minél kisebb, egy év alatti gyerekeket igényelnek, de a bürokratikus folyamat jelenleg évekig is tarthat.

Emellett az új jogszabály bevezet egy támogatási rendszert is, azaz gyereknevelési szabadságot kaphatnak és

anyagi támogatásban is részesülnek azok a családok, akik két évesnél nagyobb gyereket vesznek örökbe.

Szász Katalin szerint technikai jellegű újítás lesz az örökbefogadás procedúrájában, hogy megyei szinteken fogják működtetni az eddig Országos Örökbefogadási Hivatal által működtetett számítógépes programot, amely az árva gyerekek adatai és az örökbefogadó családok igényeit összevetve találtatja a gyerekeket a jövendőbeli szüleikkel. Természetesen ezután a szakemberek a gyakorlatban is leellenőrzik, hogy találnak-e egymáshoz.

Az örökbefogadásnak több szakasza van, így először megvizsgálják az örökbefogadásra jelentkező család helyzetét, több szűrőn és felkészítőn kell részt venniük míg bizonylatot kapnak. Ezután keresnek számukra gyereket, és ha sikerül jó kapcsolatot kialakítani a felek között, a családok 90 napos próbaidőre megkapják a gyereket, végül pedig törvényszéki tárgyalás révén kap a gyerek új keresztlevelet és megtörténik az örökbefogadás. Szász Katalin szerint Kovászna megyében évente 8 -10 örökbefogadást véglegesítenek, de ennél jóval több ügy van folyamatban.

Székely családok napja Háromszéken
Hétvégén hetedik alkalommal szervezték meg Háromszéken a Székely Családok Napját, ezúttal Rétyen volt a juniális. Réty polgármesteri hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a Europe Direct Iroda állították össze a programot, számos gyerektevékenység, koncertek és családi ebéd várta a látogatókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?