Megérkeztek Tusnádfürdőre a medvebiztos szemeteskonténerek

A napokban érkezett meg Tusnádfürdőre az a 46 medvebiztos szemeteskonténer, amelyet a Hargita Megye Tanácsa lebonyolított megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltak.

A szintén a projekt révén, nemrég felszámolt régi hulladéklerakót és a konténereket tekintette meg csütörtökön Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke Melles Mária alpolgármesterrel és Korodi Attila parlamenti képviselővel együtt. Borboly Csaba örömmel nyugtázta, hogy a város határából eltűnt egy éktelenkedő seb, amit a nem EU-konform hulladéklerakó jelentett, és elmondta, hogy Korodi Attilának még környezetvédelmi miniszterként nagy szerepe volt az integrált megyei hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését célzó projekt elindításában.

A jelenlévők reményüket fejezték ki, hogy mivel ezen konténereknél a medvék nem férnek hozzá a hulladékhoz, a kidobott élelemhez, visszahúzódnak az erdőbe, és így biztonságosabb lesz a város. Korodi Attila megjegyezte, hogy ez helyi megoldás, mert Bukarestben senkit nem érdekel a medveprobléma vagy az itt lakók biztonsága. Melles Mária elmondta, hogy a konténerek felszerelése még ezután történik meg, és reméli, hogy a lakosság felelősen használja majd őket, azaz nem hagyja nyitva.

Az egy hektáron elterülő 15 500 köbméteres háztartási hulladékhegyet áthordták Csíkszeredába, az EU-konform hulladéklerakóba, eleget téve az érvényben lévő uniós és hazai szabályoknak. Hátravan még a terület ökologizálása, 30 centiméteres termőtalajjal való beborítása és a füvesítése. A konténerekkel együtt a beruházás értéke 716 ezer lej áfával.

Kapcsolódók

Kimaradt?