banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Johannis: a szolidaritás hiánya veszélyezteti a menekültválság kezelését

Klaus Johannis államfő szerint Románia továbbra is azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió egységesen kezelje a menekültválságot, de legyen tekintettel minden egyes tagállam sajátos helyzetére.

Az elnök az Európa-nap alkalmából mondott bukaresti beszédében elemezte Európa helyzetét, és fejtette ki országa ezzel kapcsolatos álláspontját. Kijelentette: ha az Európára nehezedő veszélyeket, kihívásokat vesszük számba, elsőként a külső jelenségekre figyelünk, de ezeknek belső következményei is vannak. 

A külső veszélyek között az ukrajnai helyzetet és a háborús övezetekből Európába menekülő emberek millióit említette, valamint azt, hogy a vándorlásukat kihasználják az euroszkeptikus erők. Említést tett "a bevándorlókkal érkező terrorizmus, rasszizmus, szélsőségesség és antiszemitizmus veszélyéről is". Az európai projektet fenyegető veszélyek közé sorolta ugyanakkor a bizalmatlanságot, a beletörődést, a szkepticizmust és a szolidaritás hiányát is.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?