Molnár Zsolt: Temesvár legyen ismét nyitott város

Ötletbörzét hirdet a város fejlesztésére Molnár Zsolt, az RMDSZ temesvári polgármesterjelöltje. 

„Temesvár a régi és új temesváriak, románok, magyarok, németek és a többi kisebbség közös otthona. A mi feladatunk, hogy együtt tegyünk Temesvár fejlődéséért. Azon kell elgondolkodnunk, hogyan lehetne Temesvárból ismét egy nyitott, modern és vendégszerető város” – vázolta csütörtöki sajtótájékoztatóján a választási programjának alapgondolatait.

A beszélgetésen Molnár Zsolt bemutatta Temesvár, a nyitott város című választási programját, hangsúlyozva, hogy nem tartozik a „mindentudó” politikusok közé. Molnár Zsolt ezért ötletbörzét hirdet a város fejlesztése érdekében, mert szerinte a legjobb ötletek a legváratlanabb helyekről jönnek. „A választási programomat a temesváriak írják meg, ezért nyilvános helyeken és az interneten nap mint nap a város polgárainak a rendelkezésére állok, hogy ötleteket, elvi kérdéseket vitassunk meg és közösen megtaláljuk a megoldásokat” – nyilatkozta Molnár Zsolt. 

Az RMDSZ temesvári polgármesterjelöltje néhány általa fontosnak tartott városfejlesztési javaslatot is megfogalmazott, mint a közszállítás hatékonnyá tétele külön buszsávok kialakításával, a kerékpáros közszállítás tovább fejlesztése, emeletes parkolók létesítése a városközponton kívül, ahonnan kerékpáron vagy tömegközlekedési eszközzel folytathatnák útjukat az autósok. Molnár emellett szorgalmazza a közigazgatásban a közpénz elköltésének teljes átláthatóságának bevezetését, a közhivatalok munkájának hatékonnyá tételét, a bürokrácia csökkentését és lakosság bevonását a fontos döntésekbe. 

Molnár Zsolt szerint létre kellene hozni a városfejlesztési tanácsot, amelynek munkájába bekapcsolódnának a vállalkozók, a civil szervezetek, az egyházak, a szakszervezetek, a diákok és a nyugdíjasok képviselői, és amely a város hosszú távú fejlesztési víziójának kidolgozója kell majd legyen. Egy hasonló testület az egészségügyi kérdésekben fogalmazná meg a fejlesztési javaslatokat.

A nemzeti kisebbségek szerepéről szólva Molnár Zsolt elmondta: Temesváron kiszorultak a döntéshozatalból a lakosság 10 százalékát jelentő nemzeti közösségek, ezért a sokat emlegetett bánsági multikulturalizmus már csak deklaratív szinten létezik. „Temesvár csak akkor lehet megint a nyugati szellemiség romániai fellegvára, ha a kisebbségek beleszólhatnak a döntésekbe és erősítik a városnak a határon átnyúló gazdasági és kulturális kapcsolatait” – mondta befejezésül Molnár Zsolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?