Molnár Zsolt: kerettörvény szükséges a szociális szolgáltatások esetében

„Szociális munkát végző szervezetek működésének könnyítése céljából dolgoztunk ki két törvény-módosító javaslatot, amelyet kedden iktattunk a parlamentben” – mondta Molnár Zsolt azt követően, hogy a képviselőházban iktatták azt a két törvénytervezetet, amelyek az RMDSZ és a szociális munkát végző civil szervezetek közötti egyeztetés alapján körvonalazódtak.

„Ezen a szakterületen Romániának egy átfogó kerettörvényre van szüksége, amely összhangba hozza a jelenleg érvényben lévő jogszabályokat, és kiküszöböli az ellentmondásokat, hiszen a jelenlegi toldó-foldó módszer és a finanszírozási rendszer esetlegesszerűsége hosszú távon nem nyújt biztonságot és megoldást, valamint a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek működését lehetetleníti el” – fogalmazott az RMDSZ Temes megyei képviselője.

A jogszabály-módosítást az RMDSZ szenátus és képviselőházi frakcióinak tagjai támogatták aláírásukkal.

„Februárban az RMDSZ határozatot hozott a szociális munkát végző civil szervezetek támogatása érdekében, és időközben tettünk már lépéseket e téren. Törvénytervezet által szándékozzuk orvosolni a gyermekmenhelyek körüli vitás kérdések egy részét, és a RMDSZ adótörvénykönyvet módosító javaslatai között is szerepelnek olyan elképzelések, amelyek a civil szervezetek privát finanszírozásának lehetőségeit bővítenék” – tájékoztatott az RMDSZ e téren kifejtett eddigi munkájáról Molnár Zsolt.

„A most iktatott egyik módosításunk arra irányul, hogy a Munkaügyi Minisztérium legyen köteles minden évben elkészíteni a szociális szolgáltatások helyzetéről szóló jelentést, amelynek célja egy átfogó képet nyújtani arról, hogy milyen szolgáltatások működnek, a rászoruló személyeknek milyen szintű hozzáférésük van ezen rendszerekhez, és milyen hatékonysági mutatókkal rendelkeznek az állami és magán szociális ellátási rendszerek. A legfontosabb kitétel, hogy ezen jelentéseknek tartalmazniuk kell a szociális ellátás esetében az állam által fizetett költségegységek aktualizálását. Erre már jelenleg is van törvényi kötelezettség, de határidő megnevezése nélkül, ezért a minisztérium ritkán végzi el a fejkvóták újraszabását” – taglalta Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, a módosítások kidolgozója, az első törvénytervezet részleteit.

A második törvénytervezet a nemrég módosított szociális szolgáltatások törvényének jobbítását célozza. Tekintettel arra, hogy idéntől a profitorientált cégek is szociális szolgáltatóként ismertethetik el magukat, a jelenlegi előírások alapján állami támogatásokból részesülnek. A cégek szociális szolgáltatóként való elismertetéséről szóló parlamenti vitában ezt a kérdést Kerekes Károly Maros megyei képviselő felvetette már. „Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a profitorientált vállalkozások állami támogatásban részesüljenek, és úgy értékeli, hogy a profitorientált szociális szolgáltatásokat nyújtó cégek állami támogatásban való részesítése diszkriminatív a civil szervezetekre nézve. Ezért kérjük jogszabály-tervezetünkben, hogy a profitorientált cégek ne részesüljenek ilyen jellegű állami támogatásban” – fogalmazott Molnár.

Kimaradt?