Három az egyben kerékpáros felvonulást tartottak Marosvásárhelyen

„Három az egyben” Critical Mass biciklis felvonulást tartottak a hét végén Marosvásárhelyen, ahol kicsik és nagyok tekertek a biztonságos kerékpározás népszerűsítése mellett az esti láthatóságra való figyelmeztetésért, valamint az iskolák melletti biciklitartók felszereléséért.

Marosvásárhelyen nincsenek kerékpáros utak, a gépkocsivezetők pedig figyelmetlenek, ezért veszélyes a közutakon történő biciklizés. A kerékpárosok folyamatosan kiszorulnak a járdákra vagy mellékutakra. Erre is figyelmeztetett a szombat estii felvonulás, ahol ezren tekertek, hogy a biztonságos és felelősségteljes kerékpározást, illetve a sportolást, a szabadban történő mozgást népszerűsítsék.

A Légy látható a forgalomban! mottóval megrendezett eseményen a 3-6, illetve a 7-10 éves korú gyerekek voltak az egyik célcsoport, illetve az őket elkísérő szülők, nagyszülők. A résztvevők a regisztrálást követően menetlevéllel járták sorra a társszervező egyesületek állomásait, ahol különböző kérdésekre kellett válaszolniuk, interaktív módon sajátítva el a biztonságos kerékpározással kapcsolatos tudnivalókat.

A Tekerj egy jó célért! mottóval a marosvásárhelyi középiskolák a biciklitartóval való ellátásáért pedáloztak. Megfogalmazódott ugyanis az igény, hogy a középiskolások is járnának kerékpárral iskolába, csakhogy nincs hol tárolniuk biciklijeiket. Az esti felvonulással, amelyet először szerveztek meg Marosvásárhelyen, a láthatósági felszerelés jelentőségét hangsúlyozták, arra figyelmeztetve a kerékpárosokat, hogy életet menthet egy jól elhelyezett lámpa, fényvisszaverő eszköz, vagy a láthatósági mellény, amelyet jó, ha mindenki magára ölt, aki közúton biciklizik.

A főtérről induló biciklis felvonulók végigtekertek a városon a Maros-partig. A helyi rendőrség biztosította az útjukat. 

Az eseményt Marosszéki Közösségi Alapítvány és a Creactivity Egyesület szervezte meg az Alpha Transilvana Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas Cseperedő programja, a Doti Játszóház, a Lurkó Kuckó Egyesület társpartnerekkel közösen.

Kapcsolódók

Kimaradt?