Roma-nap Marosszentgyörgyön
Első alkalommal szervezték meg a Romák napját Marosszentgyörgyön a Gyulafehérvári Caritas által működtetett Hand in hand, vagyis Kéz a kézben című projekt részeként a helyi polgármesteri hivatallal és a Kolping Egyesülettel közösen.
Jól sikerült az ünnepi rendezvénysorozat – foglalta össze a Maszolnak Simon Emőke, a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi munkatársa, szervező, aki elmondta, a helyi művelődési otthon megtelt az ünneplőkkel, romákkal és nem romákkal, kicsikkel, nagyokkal.
Az esemény résztvevőit a szervezők mellett Sófalvi Szabolcs polgármester is köszöntötte, aki elmondta, hogy roma felmenőkkel rendelkezik, és aki három nyelven szólt az egybegyűltekhez, roma, román és magyar nyelven. Majd, mindenki meglepetésére egy roma táncot is eljárt, illetve egy roma dalt is eljátszott a Varga Gyula előadóművésztől kölcsönkért hegedűn.
Az ünnep során ugyanis Varga Gyula népszerű hegedűművész húzta a talpalávalót, színpadra lépett a Vadrózsák roma tánccsoport, a jó hangulat pedig a közönségre is átterjedt, senki nem tudta megállni, hogy ne táncoljon. Ki a széksorok közt, ki a színpadon, de mindenki járta a pörgős ritmusra a táncot.
A zenés-táncos eseményt a roma himnusz közös eléneklésével zárták, majd gulyásfőzés következett, amelynek elfogyasztására mindenki hivatalos volt.
A szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg, roma mesejáték, aszfaltrajzverseny, foglalkozások várták a kisebbeket. Korodi Orsolya, a gyerekműsorok szervezője elmondta, a gyerekek nem járnak bábszínházba, aminek egyfelől az lehet a magyarázata, hogy a családban nincs erre anyagi lehetőség, illetve, mert a szülőkben nem is fogalmazódik meg erre az igény. Holott, a gyerekek fejlődésében nagy szerepet játszik a mese, a mesejáték, bábszínház. A gyerekprogramokhoz két kisiskolás osztályközösség is csatlakozott, így roma és nem roma gyerekek közösen vettek részt a foglalkozásokon.
Összességében jól sikerült a Caritas kezdeményezése, – válaszolta érdeklődésünkre Simon Emőke, hozzátéve, hogy hasonlóképpen jövőben is tervezik megszervezni a Romák napját, amikor remélhetőleg még többen kapcsolódnak be a román és a magyar közösségekből is.
A Marosvásárhellyel összenőtt nagyközségben hivatalosan 700 roma nemzetiségű lelket tartanak nyilván, de gyakorlatilag ennél sokkal nagyobb a számuk. Ez a pontatlanság azzal magyarázható, hogy sokan magyarnak vagy románnak vallották magukat hivatalosan.