Tiltakozik az RMDSZ a magyar emberek megbírságolása ellen

Közleményben tiltakozott csütörtökön az RMDSZ az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség megbírságolta a Székely Szabadság Napján tartott marosvásárhelyi felvonulás 84 részvevőjét, Kolozsváron pedig a csendőrség olyan „illegálisnak” nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában.

„Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk azt, hogy magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozzák a hatóság képviselői Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A szabadságjogainkat sértő intézményi túlkapások folytán a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete még inkább csökken” – olvasható a Kelemen Hunor szövetségi elnök által aláírt állásfoglalásban.

Az RMDSZ nyomatékosan kéri, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló boszorkányüldözésnek. Az állásfoglalás szerint evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak. „Hangsúlyozottan követeljük, hogy a közbiztonság felelősei a közveszélyek elhárításával foglalkozzanak, ne békés embereket bírságoljanak meg, ne az Erdély-zászló vagy székely zászló eltávolítását tekintsék hivatali teendőik kiteljesítésének” – fogalmaz a közlemény.

Az RMDSZ mindkét esetben kéri a hatósági eljárások pontos indoklását, hiszen – a szövetség szerint – az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek. „A romániai magyarság nem olyan országban akar élni, ahol folyamatosan megfélemlítik!” – zárul a tiltakozó állásfoglalás.

Kapcsolódók

Kimaradt?