Fényes nappal raboltak ki egy nőt Nagyszebenben, felvétel is készült az esetről

Fényes nappal raboltak ki egy nőt Nagyszebenben. A jelenetet egy arra járó taxis fedélzeti kamerája rögzítette, a felvétel segítségével pedig hamar elfogták a tettest.

Az eset még hétfőn történt, az elkövetőt kedden vették őrizetbe – írja az oradesibiu.ro. A videón látható, hogy a nőt egy fiatal leteperte a földre, majd elszaladt a telefonjával, az előttük járó férfi pedig hátrafordul a jelenetre, de rezzenéstelen arccal továbbmegy, akkor sem csinál semmit, amikor a tolvaj a zsákmánnyal mellette elszaladva menekül. A szerencsétlenül járt nő elkeseredésében kiszaladt az úttestre, és leintette az arra járó taxit, amely a tolvaj után hajtott ugyan, de nem sok sikerrel.  (A taxis fedélzeti kameráján hibás a dátum)

A 18 éves, Nagyszeben melletti településről származó tettest a rendőrség a taxis által rögzített felvételeknek köszönhetően hamar kézre kerítette. A helyszín közelében tartózkodó járókelőt, egy 17 éves fiatalt rablásban való bűnrészességgel vádolják, és szabadlábon védekezhet. 

Kimaradt?