Várhatóan letartóztatják Dan Șova szenátort

Nagy valószínűséggel engedélyezni fogja a szenátus Dan Șova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatását, mert a Szociáldemokrata Párt elnöke (PSD) szerint ezúttal támogatják a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

Erről Liviu Dragnea hétfőn beszélt annak kapcsán, hogy a legfőbb ügyész újabb ügyben kérte a parlamenttől Șova vizsgálati fogságba helyezésének engedélyezését. A kérés hamarosan a szenátus jogi bizottsága, majd a plénum elé kerül. A felsőház korábban kétszer elutasította a politikus letartóztatását. „Sajnálattal mondom, de a PSD Dan Șova mentelmi jogának felfüggesztése mellett szavaz” – idézte Liviu Dragneát az Agerpres.

A szenátort ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Șova az utóbbi években a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését, ám a szociáldemokraták körül kialakult parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt, a jobbközép ellenzék szerint azért, mert abban az ügyben Ponta is érintett volt.

Pontával együtt bíróság elé állították

A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan Șova ellen egy a mostanihoz hasonló ügyben. A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben - törvényhozói mandátuma előtt - még közvetlenül Șova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.

Victor Ponta és Dan Șova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet. A politikus újabb ügyében a szenátoroknak néhány napon belül szavazniuk kell arról, hogy ez alkalommal hozzájárulnak-e korrupcióval gyanúsított társuk előzetes letartóztatásba helyezéséhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?