Megkezdődött az előzetes tárgyalás Victor Ponta büntetőperében

A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás, és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.

A hétfői tárgyalásra Pontát nem idézte be a bíróság, csak feltételezett bűntársát, Dan Șova szociáldemokrata szenátort, akinek az esetében a bírósági felügyelet két hónappal való meghosszabbítását kezdeményezte a DNA.

A miniszterelnököt többrendbeli okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé. Ugyanebben a dossziéban vádat emeltek Dan Șova szenátor, volt miniszter, illetve további két személye ellen is.

A miniszterelnök elleni vádak a politikus 2007-2008-as ügyvédi tevékenységével kapcsolatosak. A DNA szerint Victor Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Șova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Az ügyben Șova ellen és két olténiai hőerőmű (Rovinari-Turceni) vezetői ellen is vádat emeltek. A szenátort adócsalással, okirat-hamisítással, pénzmosással és hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel vádolják.

Kapcsolódók

Kimaradt?