Új elnöke van a Kolozs megyei nőszervezetnek

A Kolozs megyei nőszervezet tisztújító küldöttgyűlést tartott pénteken délután Kolozsváron. A küldöttgyűlésen jelen volt az Országos Nőszervezet részéről Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Hegedűs Csilla és Fehér Kardos Gabriella országos alelnökök, valamint Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és László Attila Kolozs megyei szenátor.

A küldöttgyűlést a leköszönő elnök, Oláh Emese nyitotta meg, majd átadta a szót a meghívottaknak. Csoma Botond megyei elnök üdvözölte a nőszervezet újraalakulását, támogatásáról biztosítva a Kolozs megyei nőszervezetet. László Attila szenátor szerint a nők lendülettel és tenni akarással sokat tehetnek a közösségért, így mindenképp hasznos a megújuló nőszervezet munkája a megyében.

Hegedűs Csilla, az Országos Nőszervezet alelnöke kiemelte az országos programok, mint a Mosolygós Karácsony, a Húsvéti Zsongás, valamint a Sikeres Nők Iskolája rendezvények sikerességét, és abbéli meggyőződésének adott hangot, miszerint a nőszervezet az RMDSZ-en belül a közösségépítés terén tud a legtöbbet tenni. Horváth Anna alpolgármester a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta, hiszen a politikai tettek elsősorban a közösség problémáiból, javaslataiból kell, hogy építkezzenek, és a Kolozs megyei nőszervezet ebben is jó partner lehet.

Oláh Emese leköszönő elnök röviden összefoglalta az elmúlt két év munkáját, felsorolva a számtalan rendezvényt, amely megszervezésében a Kolozs megyei szervezet részt vállalt, beszélve ugyanakkor a nehézségekről, akadályokról is. Elmondta, nem kíván további mandátumért versenybe szállni, és Fekete Emőkét javasolta a megújuló nőszervezet élére.

Fekete Emőke nagy tapasztalattal rendelkezik mind a közösségszervezés, mint a közigazgatás terén, volt városi tanácsos, államtitkári rangú államtanácsos, valamint a Kolozs megyei Tanács alelnöke is.

Bemutatkozó beszédében Fekete Emőke elsősorban céljait ismertette, elsőrendű fontosságúnak tartja a nők közéleti és politikai szerepvállalásának erősítését és támogatását, a közéletben tevékenykedni és tenni vágyó nők képzésének megszervezését, valamint a jótékonykodást célzó tevékenységeket. Az elnökjelölt bemutatta csapatát is, akik politikai és közéleti tapasztalattal rendelkező hölgyek: ügyvezető elnök Szabó Mónika, három régiós alelnök, Muresán Ildikó, Bálványosváralja polgármestere, Kolozsvári Ilona, Tordatúr alpolgármestere, Buzás Fekete Mária Bánffyhunyad tanácsosa, valamint Borsos Orsolya, kommunikációs alelnök.

A küldöttgyűlés 37 leadott szavazatból, 36 érvényes szavazat mellett 36 szavazattal Fekete Emőkét választotta a Kolozs megyei nőszervezet elnökévé, megszavazva a csapat tagjait is.

Kimaradt?