Nagy vihart váltottak ki Klaus Johannis államfő legújabb kitüntetés-adományozásai, miután már korábban szintén bírálatokat kapott a Volt Politikai Foglyok Egyesülete elnökének, Octav Bjozának átnyújtott érdemrend, valamint az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetemet méltató elnöki üdvözlet.

Most az kavarta fel a hullámokat, hogy 505 személyt az igencsak kacifántos nevű, Az 1989. Decemberi Román Forradalom Győzelmének Hőse, Meghatározó Fontosságú Harcosa kitüntetéssel honorálta. A kitüntetettek közül a román sajtó szerint igen soknak semmi köze nem volt a forradalomhoz, mások pedig igencsak kétes szerepet játszottak a 26 évvel ezelőtti eseményekben, illetve az azokat követő esztendőkben, egyeseket pedig korrupció miatt börtönbüntetésre ítéltek.

Az ötszáz személy között ott van például Florentin Schaleţchi, aki az Emberjogvédő Szervezet elnökeként 20 ezer eurót követelt – és kapott, három részletben – a későbbi feljelentőtől, akivel elhitette, hogy komoly ismeretségei vannak a Legfelsőbb Semmítőszék bűnvádi részlegén, így el tudja intézni büntetésének csökkentését. Mivel – ismeretség hiányában – nyilván semmi sem történt, a csúszópénzt hiába átadó személy feljelentette Florentin Schaleţchit, akit hat év börtönre ítéltek.

A kitüntetettek között ott szerepelt Gelu Voican Voiculescu, aki egyébként a vasgárdista kormány volt külügyminisztere, Mihail Sturdza családjának leszármazottja. De kitüntetését természetesen nem ezért kifogásolták. A tiltakozás fő okai közé tartozott az, hogy igen nagy szerepe volt abban, hogy a kommunista nómenklatúra második vonala, Ion Iliescu és a Securitate hathatós közreműködésével megkaparinthatta a hatalmat. Többen azzal is megvádolják, hogy a kormány első miniszterelnök-helyetteseként „eltüntette” az igazi forradalmárokat, az Iliescu-rezsim több ellenfelét.

Gelu Voican Voiculescunak nagy szerepe volt az 1990-es januári és márciusi bukaresti bányászjárásban, a marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletben, a Securitatét átmentő Román Hírszerző Szolgálat létrehozásában.

A tévé-manipulátor

A hosszú nevű kitüntetést átvehette Răzvan Theodorescu is, aki 1990 februárjától a román közszolgálati televízió elnöki tisztségét töltötte be. Ebben a minőségében a közpénzeken működő tévé meghamisította a bányászjárást, békés, a bukaresti Egyetem téren árvácskákat ültető (ebben csak annyi igazság van, hogy néhányan valóban árvák maradt a bányászakció nyomán) munkáscsapatnak állítva be az Iliescuék által feltüzelt hordát (mindebben annyi igazság van, hogy néhányan valóban árvák maradt a bányászakció nyomán), az 1990. márciusi eseményekről már nem is beszélve.

Răzvan Theodorescu azt állítja, hogy a bányászokat nem Ion Iliescu hívta Bukarestbe; hogy ki, arról soha nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy ez ő sem tudja. Azt a tényt pedig, hogy a „árvácskaültetést” követően Ion Iliescu megköszönte a bányászoknak a „hazafias fellépést”, azzal magyarázta, hogy Románia elnöke csupán feláldozta magát, hogy ezzel rávegye a bányászokat a hazatérésre.

Răzvan Theodorescu ma sem hazudtolja meg önmagát. Nemrégiben az Egyetem-téri tüntetőket ismét vasgárdistáknak nevezte, a többnyire békésen tüntetők akcióját az 1941. januári vasgárdisták erőszakos cselekedetekkel hasonlította össze.

Az ismert kabaré-színészt, Alexandru Arşinelt szintén kitüntették, jóllehet senki sem emlékszik rá, hogy milyen szerepet vállalt volna magára a 26 évvel ezelőtti eseményekben. Ő azt állítja magáról, hogy a „forradalom forró napjaiban” az első volt, aki a bukaresti közszolgálati rádió erkélyéről beszédet intézett az egybegyűltekhez. A rádióhoz pedig úgy került, hogy éppen szilveszteri műsor felvételére készültek.

A decemberi eseményekig Arşinel a bukaresti revüszínház párttitkára volt. Ennek ellenére röviddel 1989 után megkapta a forradalmár címet. A mostani kitüntetés ellen nyomban tiltakozást juttatott el a színészt szélhámosnak nevező Szabadság 22 Rádiószövetség a román parlament illetékes bizottságához a, a szakbizottság azonban a tiltakozást megalapozatlannak mondotta.

Alexandru Arşinel igen jól „menedzseli” önmagát. A Constantin Tănase színház igazgatójaként évente csaknem 50 ezer lejt vesz fel. Szerzői jogdíjként tavaly több mint 238 ezer lejt kapott, 7000 lejt szerződéses alapon utaltak ki számára, a művelődési minisztériumtól kapott kulturális érdemrend pedig több mint 32 ezer lejjel járt. Forradalmárként 13 ezer lej volt a juttatása, a nyugdíja pedig megközelíti a 8000 lejt. Arsinel így 2014-ben közel 349 ezer lejt keresett, vagyis 29 ezer volt a havi jövedelme. Alexandru Arşinel 2013-ban nagy felháborodást váltott ki, amikor másokat megelőzve, soron kívüli veseátültetést hajtottak végre rajta.

Johannis semmiről sem tudott?

A kitüntetettek természetes dolognak veszik az elismerést.  Gelu Voican Voiculescu rendjén valónak nevezte, hogy forradalmárként élvezhesse a számára a törvény által biztosított jogokat. „Mit akarnak? Adjam vissza, utasítsam el a kitüntetést? Sajnálkozzam az elismerés miatt? Akit kitüntettek, az nyilvánvalóan örvend a megtiszteltetésnek” – nyilatkozta újságírók lőtt.

Răzvan Theodorescu a sajtónak azt magyarázta, őt nem érdekli az elismeréssel járó pénz. A fontosnak azt tartotta, hogy megemlékeztek tetteiről, arról, hogy a Securitate üldöztetéseinek volt kivéve, és hajszál híján lelőtték a tévé-székház ostrománál.

Alexandru Arșinel viszont nem tagadta, hogy örvend a pénzbeli elismerésnek is, főleg, hogy immár nyugdíjas. Ilyenkor minden pénz számít, legalább ily módon fizessenek meg – nyilatkozott az újságíróknak.

A kitüntetés kapcsán kirobbant botrányt az államelnöki hivatal a kormányra szeretné áthárítani. Kiadott közleményében leszögezi: Az 1989. Decemberi Román Forradalom Győzelmének Hőse, Meghatározó Fontosságú Harcosa címet sürgősségi kormányrendelettel hozták létre.

A kitüntetettek listáját a kommunista rendszer elleni harcosok érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság állította össze, a decemberi forradalmárok parlamenti szakbizottságának jóváhagyásával. Mindez tehát a törvény által meghatalmazott illetékes intézmények beleegyezésével történt. Ezek a személyek ellenőrizték a kitüntetésre javasoltak személyes dossziéit, mindezért tehát a felelősség jogi és erkölcsi alapon a szóban forgó államtitkárságot valamint a parlamenti szakbizottságot terheli, nekik kell tehát megindokolniuk a nyilvánosság előtt a kitüntetettek személyét. 

Az elnöki hivatal nyilatkozatában van némi igazság, és az is igaz, hogy az államfő nem tudhat mindent az 505 kitüntetettről. De azért legalább annyit csak tudnia kellett volna a „nagy nevekről”, mondjuk Gelu Voican Voiculescuról, Răzvan Theodorescuról, vagy esetleg Alexandru Arsinelről, amennyit az újságírók tudnak.