A tömbházak közé temette el a feleségét egy kolozsvári pópa

Felháborodást váltott ki a kolozsvári Grigorescu negyedben, hogy egy ortodox pópa a templomkertbe, a tömbházak közé temette a feleségét.

A lakók szerint a pap törvényt szegett, mert a jogszabályok szerint halottakat elhantolni kizárólag temetőben lehet, legkevesebb száz méterre lakott területektől. A templomkertben lévő sír azonban kevesebb, mint ötven méterre van a legközelebbi tömbháztól, ráadásul a kert alatt halad át az ivóvíz-hálózat is.

Az ortodox egyház azonban azt állítja, hogy a pópa nem sértett törvényt, csupán az egyházi hagyományok szerint járt el. „Lehet, hogy nagyvárosban szokatlannak tűnik, de az ortodox hagyományok szerint szokás templomkertben temetkezni. A pópa betartotta a közegészségügyi követelményeket” – mondta a kolozsvári érsekség szóvivője a citynews.ro-nak.

A közegészségügyi igazgatóság illetékesei azonban nem értenek ezzel egyet. A hivatal vezetője, Dorina Duma a portálnak megerősítette, hogy halottakat elhantolni lakott területektől csak legkevesebb száz méterre lehet. Az intézményvezető azt ígérte, hogy kivizsgálják az ügyet.

Kimaradt?