Öt nap múlva startol a 12. EU Tábor

A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia július 7-12. között idén tizenkettedik alkalommal szervezi meg az EU Tábort.  Az idei tábor a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre koncentrál – kisebbségként egy másik kisebbségre irányítva a figyelmet.

A marosfői tábor résztvevői aktívan kikapcsolódhatnak, hiszen a tudományos előadások, személyes történetek mellett számos újítással teszik érdekesebbé, színesebbé a programot a szervezők.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke és a tábor főszervezője elmondta: idén közel 200 résztvevőre számítanak, akik a bevándorlás, a romakérdés és az aktuális európai problémák témakörébe nyerhetnek betekintést. A tematikát Jakab Hunor Művészeti Tanodája hívja életre a tábor területén, a téma nyomatékosításaként Kása Béla fotográfus Sziget Fesztiválon bemutatott kiállítása is megtekinthető lesz.

A tábor roma származású igazgatója, András Lóránd kiemelte: lesz tabusarok a tábor területén, ahol a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg. Emellett a Roma Nap keretén belül a kisebbséget érintő kérdésekről, problémákról is szó lesz. A tábor természetesen nem csak az előadásokról szól, hanem buliról, szabadidős tevékenységekről és koncertekről is. Idén is lesznek csapatépítő vetélkedők, a győztesek ugyancsak egy brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt.

A tábor pénteki napján a Back II Black csap fergeteges bulit, elhozva az igazi funky hangulatot Marosfőre. A szervezők 200 jegyet kínálnak a külsősök számára, az 50 lejbe kerülő belépők a helyszínen vásárolhatóak meg, minden nap 20 órától, és a hét során az összes koncertre belépést biztosítanak. A Back II Black mellett a keddi napon a Baggossy Brothers Company felel a jó hangulatért, szerdán pedig a Szempöl zenéjére ropják majd a táborozók.

A teljes program a miert.ro/eu-tabor honlapon található meg. A legújabb hírek, fotók, érdekességek a honlap mellett a MIÉRT Facebook-oldalán (facebook.com/miert.ro) érhetőek el.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?