A börtön „kismamacellájába” került át Elena Udrea

A többi elítéttől elkülönítve, a târgșori női börtön kismamáknak fenntartott cellájába került át Elena Udrea. A börtön vezetősége azért döntött az áthelyezéséről, mert levélben megfenyegették a volt minisztert, hogy HIV vírussal fertőzik meg.

Az Apador szervezet – amely pár éve meglátogatta a fegyintézetet – szerint a börtönben szülő kismamáknak fenntartott cellákban jók a körülmények: a helyiség tágas, szőnyeg is van, mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel felszerelt főzőfülke is tartozik hozzá. A kismamák a mosógéppel, káddal ellátott fürdőszobát is használhatják.

Az úgynevezett Bute-gála ügyben előzetes letartóztatásban lévő Udrea múlt csütörtökön került át a târgşori női börtönbe. Röviddel érkezése után fokozott védelmét kért a fegyintézet vezetőségétől, arra hivatkozva, hogy halállal fenyegették.

Udrea a Colibași börtön egyik elitéltjétől kapott levelet, amelyben tudatta a volt miniszterrel, hogy a Cămătaru-klán megrendelésére valaki HIV-fertőzött tűvel fogja megtámadni. A levél szerzője egy 42 éves férfi, aki emberrablás és uzsoráskodás miatt tölti börtönbüntetését. Azt is állította, hogy Sile Cămătaru 15 ezer eurót is hajlandó fizetni a támadásért.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?