Hazatért Veca, a jeladós öreg fehér gólya

Sorra érkeznek telelőhelyeikről a vándormadarak, közöttük a fehér gólyák (Ciconia ciconia) is: a Nógrád megyei Ipolyvecén jeladóval ellátott, Veca nevű öreg madár csütörtökön délután tért vissza a fészkére – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t.

Papp Ferenc hozzátette: Veca március 30-án már megérkezett Magyarországra, de az elmúlt napok szeles, viharos időjárása megállította a vonulásban. A madarat a Jászságban is megfigyelték, kilenc másik fehér gólya társaságában. A csapatból három példányon láttak hagyományos madárgyűrűt, közülük kettőnek az adatait sikerült részben leolvasni. Ez alapján bebizonyosodott, hogy Veca társaságában Németországban megjelölt gólyák is vonultak. „Veca a telet a Csád-tó vidékén töltötte, Szudánban többfelé is kóborolt, érintve Dél-Szudán területét. Ipolyvecén a fészkébe csütörtökön délután repült be, láttuk a helyszínen” – fogalmazott a programkoordinátor.

Papp Ferenc kifejtette: az már egészen biztos, hogy az egyik jeladós öreg madár, Varbó elpusztult Törökország középső részén, Konya város repülőterén. Itt egy másik fehér gólya teteme is előkerült. Azt egyelőre nem tudni, mi történt velük. Mivel a vonuló madarakat veszélyeztető tényezőről lehet szó, ennek kiderítése fontos feladat lesz a közeljövőben - tette hozzá a szakember.

A jeladóval ellátott fehér gólyák egy része még mindig Afrikában időzik, bár többségük megindult észak felé. Legtávolabb, légvonalban mintegy 8000 kilométerre, Keszi tartózkodik: Dél-Afrikában van, a botswanai határ közelében. Egy Szlovákiában jelölt madár, Peter Zambia északi részén pihen. Tanzániában van Picur, a gólyakamerájáról híres Nagyhalásziból származó fióka. A telet a Csád-tó vidékén töltő Hófogó jeladója február óta nem működik, valószínűleg olyan területen jár, ahol nincs GSM-hálózat. Amikor utoljára bejelentkezett, dél felé kóborolt, Csád területén. Jelenleg három madár is Szudánban, a Nílus-völgyben időzik. Gyakori, hogy a fiatal madarak ivarérettségük elérése előtt nem térnek haza Afrikából. Papp Ferenc hozzátette: a Január nevű fehér gólya 2013-14 után az elmúlt telet is itthon töltötte, az Ipoly-völgyben. Utoljára Ludányhalászi közelében látták, a fészke közelében.

A madarakat a Madárvédelem és kutatás határok nélkül című magyar-szlovák, valamint az Északi gólyahír nevű hazai projektben 2012 óta látják el jeladóval. Eddig 44 fehér gólyát jelöltek meg. A madarak itt követhetők nyomon:  https://satellitetracking.eu/.

Kimaradt?