A felszabadítókra is emlékeznek Nagyváradon

Január 27-én, kedden 14 órától a nemzetközi holokauszt emléknapon a nagyváradi Tikvah Egyesület szervezésében konferenciát szerveznek a nagyváradi városháza nagytermében – jelentette be kedden Teszler Emíla, az egyesület vezetője.

A keddi A felszabadítók hangja című nagyobb projekt része, amelyet az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) elnevezésű kormányközi szervezet támogat. Az IHRA-nak egyébként 31 tagországa van, elnökségét Nagy-Britannia után idén tavasszal Magyarország, jövőre pedig Románia veszi át.

Az idei emléknapon, január 27-én lesz 70. éve annak, hogy az auschwitzi haláltábort a felszabadították a szovjet csapatok. A megemlékezésen a britek által felszabadított Bergen-Belsenről és az amerikaiak által felszabadított Mathausenről is láthatnak majd korabeli képeket az érdeklődők. Ezeket a lágereket felszabadító katonák készítették, dokumentálva a szörnyűségeket.

A katonákat nem készítették fel arra, ami a haláltáborokban fogadja majd őket, mégis segítettek a túlélőknek készletekkel, egészségügyi személyzettel és elkészítették a kordokumentumot jelentő filmeket, képeket, mondta Teszler Emília.

A január 27-i megemlékezésen André Singer rendező engedélyével részleteket láthatnak majd a Night will Fall című dokumentumfilmből, és több vetítés is lesz. A meghívottak között szerepel Adam Sambrook brit nagykövet-helyettes és Alekszej Babenko, az orosz követség első titkára, aki a nagykövet üzenetét tolmácsolja majd, az izraeli követség visszajelzését még várják.

Az egyesület egyébként több éve végzi munkáját, többek között megemlékezéseket tartottak, tanórákon szabadon felhasználható anyagot állítottak össze, és régi tervük egy a shoá váradi gyermekáldozatainak emléket állító szobor elkészítése is.

Mint elhangzott, a váradi Anne Frankként is emlegetett Eva Heyman alakját idéző, de az összes gyermekáldozatnak emléket állító alkotásnak már elkészült az öntőformája, azonban a Váradra szállításához vagy az angliai szoboröntéshez pénzre van szükségük. Az engedélyek beszerzése is folyamatban van, a szobor a váradi Bălcescu parkban, régebbi nevén  Rhédey-kertben kap majd helyet, az egykori gettóból onnan indultak ugyanis a vonatok a haláltáborokba.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?