banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A tanárok szerint túl sok jogot kaptak a diákok az iskolai szabályzatban

A tanárok és az iskolaigazgatók szerint túl sok jogot és kevés szankciót ír elő a tanulóknak a hatályba lépett új iskolai szabályzat. A pedagógusok nem emelhetik fel a hangjukat órán, és szerintük az új szabályzat eszköz nélkül hagyja őket a tanulók fegyelmezését illetően.

A szabályzat ellen korábban a Diákok Országos Tanácsa (CNE) is tiltakozott. Kifogásolták a rendelet több cikkelyét, amelyek meglátásuk szerint alkotmányellenesek és alapvető emberi jogokat sértenek, ugyanakkor ellentmondanak az oktatási törvénynek.

A szabályzat 136. cikkelye kimondja, hogy a közoktatási intézmény igazgatója betilthatja a kiadványok szerkesztését és terjesztését az iskolában. Ez a diákszervezet szerint ellentmond az Emberi Jogok Nyilatkozata szólásszabadságról szóló 19. cikkelyének, illetve Románia alkotmánya 30. cikkelyének is, amely szerint egyetlen kiadványt sem lehet betiltani.

Az új iskolai szabályzat szabad kezet ad az iskolaigazgatónak annak eldöntésében is, hogy milyen civil szervezet létesülhet az általa vezetett intézményben. Ez a diákok szerint szintén olyan előírás, ami ellentmond az alkotmánynak és a civil szervezetekre vonatkozó 26/2000-es törvénynek, mely szerint bármely fizikai vagy jogi személy létesíthet civil szervezetet, ha az az általános közjót szolgálja.

A diákok szervezete azt is kifogásolja, hogy az iskolában létrehozott tanulói képviseletben való részvételt 9-es magaviseleti jegyhez köti a szabályzat. Szerintük ez a kitétel lehetőséget ad a tanároknak a személyes bosszúra vagy hatalommal való visszaélésre.

A szabályzat viszont vannak olyan passzusai is, amellyel a diákok is egyetértenek. Például joguk van a felmérők újrajavítását kérni, ha úgy gondolják, nem a megfelelő jegyet kapták. Igazolatlan hiányzás esetén akár száz lejtől ezer lejig is büntethetik a szülőket.

A tanárok azt állítják, túl kevés az új szabályzatban a tanulók felelősségre vonásának lehetősége. Constantin Huica tanár, szakszervezeti képviselő szerint nem ártott volna néhány bekezdés a tanárokkal szembeni verbális és fizikai bántalmazás keményebb büntetésére.

A Spiru Haret Nemzeti Kollégium igazgatója, Gheorghe Gorun túlzottnak véli a szabályozást. Az előírások értelmében rengeteg bizottságot kell felállítani az iskolákban, az iskolaigazgatóknak pedig túl sok gazdasági, jogi és pénzügyi rendelettel kell tisztában lenniük, hogy a szabályzatnak megfelelően járhassanak el.

A tanügyi szakszervezetek jelezték, módosítási javaslatokat tesznek, hogy az új iskolai szabályzatban a pedagógusok is kapjanak jogokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?