A nagyvárosi szórványról tárgyalnak a MIÉRT Szórványkonferencián

Kalotaszentkirályon, november 7-9. között zajlik a MIÉRT Szórványkonferencia, amelynek idei témája a nagyvárosi szórvány. Pénteken, a megnyitó napján Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese, Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere és Antal Géza, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Antal Géza, a KIFOR elnöke üdvözölte elsőként a MIÉRT Szórványkonferencia résztvevőit, mint a rendezvény házigazdája. A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke köszönetét fejezte ki Póka András György polgármesternek, amiért lehetőséget teremtett arra, hogy a konferencia Kalotaszentkirályon kapjon helyet. Antal Géza hangsúlyozta: „Szükségesnek találom egy olyan fórum kialakítását, amely teret ad a szórványban élő fiatalok számára is a közösségépítésre és problémáik megvitatására. Erre ad lehetőséget az idei konferencia”. A köszöntő végén arra buzdította a fiatalokat, hogy éljenek a lehetőséggel, és aktívan vegyenek részt a rendezvény programjain.

Póka András György polgármester is köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy a MIÉRT Szórványkonferencia idén Kalotaszentkirályon zajlik. „Szórvány nélkül nincs összmagyarság. Kalotaszeg a híd, amely félúton helyezkedik el Székelyföld és az anyaország között” – fogalmazott Póka András György polgármester, majd arról beszélt, hogy a többségében magyarlakta település lakosaival közösen hogyan építik sikeresen a közösséget. Zárszóként megjegyezte, nagy szeretettel adna otthont hasonló rendezvényeknek az elkövetkezőkben is.

A MIÉRT elnökhelyettese példaértékűnek találta azt, amit Kalotaszentkirályon véghezvittek: „Meggyőződésem, hogy szórványban közösséget építeni nehezebb, mint a tömbmagyarságban élőknek, viszont nagyobb az elégtétel. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy minden településen, mérettől függetlenül a magyar közösségi vezetők, és ezáltal az ifjúsági szervezeti vezetők is minél jobban hozzájáruljanak a közösség hagyományainak, identitásának és kultúrájának megőrzéséhez, továbbadásához. Kalotaszentkirály egy kiváló példa arra, hogy az identitás és a hagyományok ápolásából miként profitálhat a közösség”.

Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese elmondta: „Minden évben rotációs alapon szervezzük meg konferenciáinkat, így idén a MIÉRT Szórványkonferencia Kalotaszentkirályon zajlik a KIFOR szervezésében. Az a célja ezeknek a rendezvényeknek, hogy az adott régiók fiataljai találkozzanak, problémáikról beszéljenek, és együttes erővel megoldást találjanak ezekre a problémákra”- Ezek után arra bátorította a résztvevőket, hogy kommunikáljanak egymással, az előadások során tegyék fel kérdéseiket, hiszen minderre jó alkalmat adnak a konferencia keretei.

Szeben megye az idei Magyar Szórvány Napjának házigazdája

November 15-én negyedik alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Szórvány Napját, ebből a szempontból is kitűnő az időzítése a MIÉRT Szórványkonferenciájának – emelte ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke szombaton, Kalotaszentkirályon. Az EP-képviselő Szabó József MIÉRT-elnök és Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettesének meghívására érkezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet hétvégi rendezvényére, amelynek témája a nagyvárosi szórvány.

„A szimbolikus alkalmak fontosak a közösség számára, hiszen az összefogást a felelősségérzetet erősítik. Ez volt az egyik elgondolás, amely arra késztette az RMDSZ-t, hogy a nagyváradi kongresszusán, 2011 februárjában határozatot fogadjon el a Magyar Szórvány Napjáról, amelyet november 15-én tartunk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján" – mondta el Winkler Gyula. Ez az a nap "amikor a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra, rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, közösségépítő programok révén", idézte az EP-képviselő a kongresszusi határozatot, majd kitért arra is, hogy a szórványnap megünneplése a székely-szórvány együttműködés gyümölcse, hiszen a kezdeményezést háromszéki és vajdahunyadi közösségépítők és politikusok fogalmazták meg először. „Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája az erdélyi központi rendezvényeknek jövő szombaton. A Medgyesen sorra kerülő konferencia napirendjén szórványoktatási kérdések és Szeben megyei magyar közösséget bemutató előadások szerepelnek. Az esemény szervezői az RMDSZ Szeben megyei szervezete és a Szövetség Főtitkársága. A rendezvény díszmeghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere. Tavalytól a Magyar Állandó Értekezlet szórvány-szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünneplik a Magyar Szórvány Napját november 15-én" – ismertette Winkler Gyula. Szerinte a szórványnap nemcsak ünneplésre, de számvetésre is alkalmat teremt. „Ilyenkor áttekintjük az RMDSZ szórványcselekvési tervének programjait, az eredmények mellett a további teendőket is számba vesszük. A Kárpát-medencei dimenzió pedig természetes, hiszen az identitásvesztés megfékezése, a szórványközösségek megerősítése mindenütt a Kárpát-medencében egyformán fontos és a nemzetpolitika nélkülözhetetlen eleme" – hangsúlyozta.

Winkler Gyula előadását három részre tagolta, a Magyar Szórvány Napjának története és jelentősége mellett beszélt az RMDSZ szórvány cselekvési tervéről és a nagyvárosi szórványközösségek kérdéséről is. Moderátor Geréd Imre, kolozsvári önkormányzati képviselő volt.

Kimaradt?