Töltött káposztás világrekordról álmodik Székelyföld

A Világrekord a közösségért elnevezésű akcióban a romániai Kaufland kezdeményezésére öt székelyföldi város vesz részt: Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és a házigazda Székelyudvarhely. Az akció lényege, hogy az eddigi legtöbb töltelékes káposzta készüljön el egy edényben, és ezzel együtt szociális intézmények kapjanak támogatást.

A mostani rekord 1418 kilogramm töltött káposzta, ezt szeretnék túlszárnyalni október 8-án a szervezők, az eseményre a Guiness Rekordok képviselőjét is meghívták, hogy hitelesítse a kísérlet eredményét.

Az említett öt városból 250 önkéntes fogja elkészíteni a töltelékeket Benedek Árpád mesterszakács vezetésével, a Kaufland Románia pedig minden elkészült töltelék után 1 lejt adományoz, amelyet szociális intézmények, öregotthonok, árvaházak megsegítésére fordíthatnak az önkormányzatok.

A rekordkísérletre november 8-án délelőtt 10 órától kerül sor a városi sportcsarnokban, ahová az érdeklődőket nem csak töltött káposztával, hanem tombolanyereményekkel is várják. A rekord mennyiségű étel egy 3 méter átmérőjű edényben készül el, amit a helyszínen nem fogyasztanak el, szintén a rászorulóknak juttatják.

Kimaradt?