Uniós támogatással hőszigetelnek Nagyváradon

Hat nagyváradi tömbház hőszigetelését fedezik uniós támogatásból, jelentette ma be Mircea Mălan alpolgármester. Ez az első eset, hogy a bihari megyeszékhelyen uniüs forrásból fedeznek hőszigetelést, más esetekben kormányzati vagy helyi forrásokat használtak ere a célra.

A tömbházak közül öt a Cazaban, egy a Sf. Apostol Andrei utcában van, összesen 111 lakás van bennük. Az uniós támogatás feltétele, hogy a  hőszigetelés után legalább 40 százalékos megtakarítást kell elérni. Többek között 15 centiméter vastagon szigetelik a falakat, befedik az erkélyeket, az ablakokat és ha kell, a bejárati ajtót is termopanra cserélik, de szigetelik például a távfűtési és a vízvezetékeket is az alagsorokban. Az alpogármester ugyanakkor azt is elmondta, hogy kisé elégedetlen, Nagyváradon ugyanis mintegy 2300 tömbház van, ezek közül 120-nak készültek el a műszaki tervei, a tulajdonostársulások 68 esetben éltek a hőszigetelési lehetőséggel.

22 esetben már elkészült a támogatási szerződés, 16 tömbház hőszigetelésére folyik a közbeszerzés, és a már említett hat tömb háznál elkezdik a munkát. Mivel az uniós támogatás jogi személyeknek nem jár, egyes tulajdonostársulásoknál gondok is adódtak emiatt a a részvétellel, volt rá példa, hogy földszinti üzlethelyiség tulajdonosának 46 ezer lejes költséggel járt volna a programban való részvétel.

Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem tudják vagy nem akarják kifizetni a költségeket, az önkormányzat megelőlegezi azt, ám az összegeket felújítási adóként kivetik az érintettekre, akiknek legkésőbb akkor kell azt befizetniük, amikor a tulajdonostársulás kifizeti az önrészét. Az önrész összege változó az elvégzendő munkálatok miatt, de általában 2.500 és négyezer lej között mozog, tette hozzá Mălan.

Dumitru Sim elmondta, hogy a projekt összérétke 2,3 millió lej, el nem számolható költségei áfástól 365,3 ezer lejt tesznek ki, az uniós támogatás értéke 993,8 ezer lej, a kormány hozzájárulása 218,1 ezer lej, a polgármesteri hivatalnak és a tulajdonostársulásoknak 807,9 ezer lejt kell fedezniük. A 2013 decemberében indított projekt futamideje 18 hónap, a most megkezdett munkálatoknak 2015 júniusára kell elkészülniük. A közbeszerzési eljárásra öten jelentkeztek, a nyertes ajánlatot a Conpila Kft. nyújtotta be, velük 1,6 millió lej értékben, a tervezett 1,8 millió lej közel 90 százalékáért kötötték szerződést.

Kimaradt?