Kelemen Hunor a nagyváradiak kérdéseire válaszolt

„Sokrétű önazonosságunknak része az a történelmi régiókhoz való kötődés, amelyet Ceaușescu megpróbált felszámolni. És még most is vannak, akik ezt folytatnák. Pedig láthatjuk, hogy itt is mennyire fontos a magyarság számára a Partiumhoz való tartozás” – jelentette ki vasárnap este Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök a Nagyváradi magyar hangok című pódiumbeszélgetésen vett részt. Az esemény házigazdája Nagy Endre, az Erdély FM műsorvezetője, az RMDSZ államelnök-jelöltjének nagyváradi beszélgetőpartnere pedig Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke és Szűcs László újságíró volt.

„Romániának fontos értékei azok a regionális identitások – Partiumtól Moldváig –, amelyeket meg kell őriznünk, hiszen ezek nem egymással ütköző, hanem egymást kiegészítő értékek. Meg kell becsülnünk, meg kell erősítenünk és büszkének kell lennünk ezekre, és úgy gondolom, hogy a régiókat is a létező történelmi kötődések mentén kellene újrarajzolni” – jelentette ki Kelemen Hunor a beszélgetésen, amelyen a regionális önazonosság mellett, a Bihar megyei magyarságnak a többségi társadalommal való viszonya, illetve a kisebbségek számára fontos kulturális intézmények működtetése volt a fő téma.

A regionális identitások értéke

„Minden embernek van ideológiai szimpátiája, ez a világ legtermészetesebb dolga. Jobb esetben, ez a meggyőződés életünk folyamán árnyalódik. De amikor közéleti emberként azt látom, tapasztalom, hogy a mi ügyeinkkel senki nem foglalkozik, akkor halálos veszély lenne, ha ehhez ideológiai szempontok szerint, vagy érzelmileg viszonyulnánk. Ha jobb- vagy baloldal viszonyának tekintenénk, mindig elölről kellene kezdenünk a párbeszédet” – fogalmazott az érdekvédelmi képviselet alapvető törekvéséről Kelemen Hunor.

A politikus egy etnikumközi megállapodás létrehozását tekinti megfelelőnek arra, hogy a román–magyar viszonyban bizonyos vonatkozások helyükre kerüljenek és a két közösség közötti bizalom kérdése új alapokra helyeződjön. „A románságnak segíteniük kell minket abban, hogy a fejünkben élő előítéleteket felszámoljuk, és fordítva: nekünk meg őket kell segítenünk ebben. Ez azért is szükséges, mert a partiumi vagy bánsági magyarságnak biztonságban kell éreznie identitását. Tudjuk jól, hogy többség és kisebbség viszonyát sehol Európában nem volt könnyű rendezni. Nálunk is csak akkor nyerhet megnyugtató megoldást, ha a román társadalom jelentős része egyetért törekvéseinkkel” – tette hozzá az RMDSZ államelnök-jelöltje.

Kelemen elmondta: az elmúlt 25 évben voltak jelentős sikerek a nyelvi jogok megteremtése terén, de kérdés az, hogy a magyarság tud-e és akar-e ezekkel élni. „Bihar megye több településén is fontos volna, ha a nyelvhasználati küszöböt 8%-ra le tudnánk csökkenteni, a finnhez vagy a svédhez hasonló megoldást találnánk” – egészítette ki mondandóját Kelemen Hunor, aki szerint a valós kétnyelvűségnek etnikailag vegyes közegben van tétje, hogy a kisebbséghez tartozók úgy használhassák anyanyelvüket, hogy az ne egy-egy tisztviselő kénye-kedvétől függjön.

Ezt nyújtaná a kulturális autonómia

Az RMDSZ államelnök-jelöltje szerint a vegyes vagy szórványkörnyezetben élő magyarságot segítő, a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet és a belefoglalt kulturális autonómiát nem lehet rohammunkával, hiányosan elfogadni. Ez az autonómiaforma abban segítené a kisebbségeket, hogy az érintett közösség akarata nélkül nem lehetne megszüntetni, sem létrehozni iskolát, színházat vagy múzeumot, vagy a közösség megkérdezése nélkül szabályozni ezeknek az intézményeknek a működését.  

A politikus szerint nincsenek olyan egységes megoldások, amely valamennyi régió magyarságára alkalmazhatók. Vannak olyan színházak, amelyek központi, mások megyei, illetve helyi alárendeltségben működnek. Emlékeztetett arra, hogy a marosvásárhelyi színházat valamikor a megyei, illetve városi önkormányzatnak akarták átadni, de egyiknek sem kellett, így jutott községi önkormányzati alárendeltségébe az ország egyik legerősebb teátruma, amely most a minisztériumhoz tartozik.

Kelemen Hunor mondandóihoz Szabó Ödön ügyvezető elnök azt fűzte hozzá, hogy Nagyvárad jó helyzetben van a kulturális intézményalapítás tekintetében, ezek megőrzése jelenti a valódi kihívást. „Korábban teljesen elképzelhetetlen volt az, hogy önálló magyar színházat létre tudjunk hozni. Ma már a két társulat önállóan működik és van közöttük egy egészséges verseny. Számunkra itt, Nagyváradon nagyon fontos mindaz, ami – például – Csíkszeredában természetes. Megyei és helyi szinten kellett megharcolnunk intézményekért” – tette hozzá az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke.

Nincs intézményesített párbeszéd

Nincs intézményesített, rendszeres román-magyar párbeszéd a kultúra területén, Nagyváradon, ahogy annak lennie kellene, és amint az volt is a kilencvenes évek elején – mondta a beszélgetésen Szűcs László újságíró, aki szerint egy-egy közös munka mentén létezik kapcsolat, de ez nem általánosítható. „A civil szerveteknek fontos szerepük lenne ennek a kapcsolatnak a kiépítésében. A kultúra területén én szívesen vennék egy ilyen rendszerezett együttműködést” – mondta az Erdélyi Riport főszerkesztője.

Kelemen Hunor szerint a román–magyar együttműködésnek vannak pozitív és negatív példái is, a művészetekben ez teljesen természetes, de vannak erőltetett példák is. „A multikulturalizmus nem azt jelenti, hogy mindent összevegyítünk, ahogy azt Marosvásárhely polgármestere értelmezi” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki a Vásárhelyi Forgatag Marosszentgyörgyre való költöztetését említette, hiszen a városvezető nem értette meg, hogy a szervezők egy egészében magyar rendezvényt akartak létrehozni a városközpontban.

Ne jussunk a szászok sorsára

Szabó Ödön szerint az RMDSZ államelnök-jelöltjének legfontosabb feladata az, hogy bemutassa az országnak a magyar közösséget, rámutasson arra, hogy egyetlen olyan kisebbséget sem szabad elüldözni, amely értéket teremt, képvisel. „Tisztelni kell és itt tartani minden közösséget, amely az országot a határokon kívül is képvisel, hiszen láthatjuk, hogy két olyan Nobel-díjas is van, aki Romániából elszármazott német” – mondta a Bihar megyei parlamenti képviselő.

„Olyan potenciállal és tudással rendelkező embereket árusított ki Ceaușescu, akik ezt az országot gazdagították volna. Nem szeretném, ha mi is a szászok vagy zsidók sorsára jutnánk, ha évek múlva sajnálnának bennünket, és ha csak mutatóban lenne egy-egy magyar ebben az országban” – jelentette ki Kelemen Hunor arra utalva, hogy ennek elkerülésére szükségesek azok az intézményes garanciák, amelyekért az RMDSZ továbbra is következetesen kiáll.

Kapcsolódók

Kimaradt?