Folytatódik a székely kapuk felújítása Hargita megyében

A csíkmenasági Adorján-kúria székely kapujának, valamint a csíkszentgyörgyi Gál Sándor és Márton Ferenc kapujának a felújításáról tartottak megbeszélést az érintettek a csíkszeredai megyeházán kedden.

Ezen kapuk esetében nem tisztázott a jogi helyzet, ezért nem kezdődhetett el a felújításuk, amelyet most már egyre inkább sürget a hideg évszak közeledte. A találkozón jelen volt Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Incze Csongor alelnök, Szabó Barna megyemenedzser, Fülöp Otília megyei főépítész és Zonda Erika, a megyei tanács Programok és alárendelt intézmények vezérigazgatóságának vezetője. Továbbá részt vett Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató, aki az örökségvédelem területén végzett munkájáért Europa Nostra-nagydíjban részesült, Szallós Kis Judit, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke, Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Egyházügyi Igazgatóság műemlékvédelemért felelős vezetője, György József, Csíkszentgyörgy polgármestere, Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke, Károly Veronika, a Repülj Madár Egyesület elnöke, Albert Homonnai Márton és Tövissi Zsolt építészek, valamint a Gál Sándor-kapu egyik tulajdonosa.

A találkozó témáját Borboly Csaba megyeelnök ismertette, miszerint idén is folytatódik a régi székely kapuk felújítása Hargita megyében a Kőlik egyesület és Hargita Megye Tanácsa együttműködése révén, amihez hárommillió forinttal járult hozzá a magyarországi Bethlen Gábor Alap a Kőlik pályázata nyomán. Az elnyert összegből öt műemlék székely kaput újítanak fel, viszont három esetében a jogi kérdések tisztázása miatt nem kezdődtek el a munkálatok, amelyek az időjárás függvényében egyre sürgetőbbé váltak. A találkozót azért hívták össze, hogy a szükséges lépésekről egyeztessenek a munkálatok elkezdése érdekében – közölte a megyei tanács elnöke.

A csíkmenasági Adorján-kúriáét, a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját, Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput, továbbá az oklándi unitárius parókia kapuját újítják fel a hárommillió forintból, ismertette Kovács Piroska. A restaurálást még a nyár folyamán szerették volna kivitelezni, mivel, főként a csíki térségben, novemberben már nem lehet kinti munkálatokat végezni, tette hozzá.

Oklándon október közepéig befejezik a kaput, és Csíkszentkirályon is folyik a munka, számolt be Szallós Kis Judit, fennakadással a másik három kapu esetében szembesültek. A Márton Ferenc kapuja munkálataihoz szakértői véleményezés kell egy felméréssel és egy leírással a szükséges beavatkozásról, amely megindokolja a sürgősséget. Ennek alapján tud a művelődési igazgatóság engedélyt adni a munkálatokra. Erre a szakvéleményezésre Mihály Ferenc farestaurátort vagy egy általa megnevezett szakembert kérnek fel, a dokumentáció elindítását követően pedig kezdődhetnek a munkálatok. Az Adorján-kúria kapuja esetében a dokumentáció véleményezésre vár, amelynek sürgetését Tövissi Zsolt fogja segíteni azzal a javaslatával, hogy a munkálatok kezdésére szóló engedély kibocsátásáról döntsön helyi szinten a művelődési igazgatóság, főként a közelgő hideg időjárás miatt. A Gál Sándor kapuja esetében több variáns is felmerült, végül az a döntés született, hogy a tulajdonosok a helyi önkormányzatnak adományozzák, és mostani helyéről a Gál Sándor-házhoz szállítják. Elsőként valószínűleg az Adorján-kúria kapujának munkálatai kezdődnek el.

A tanácskozás végén Borboly Csaba megyeelnök azt mondta, bízik benne, hogy napok kérdése a papírok rendezése. A Kovács Piroska által elnyert Europa Nostra-nagydíj is bizonyítja, hogy az örökségvédelem közhasznú tevékenység, tette hozzá, és a megyei tanács további együttműködéséről biztosította a Kőlik egyesületet.

Kimaradt?