A kilencvenes évekre másfél évtized távlatából lassan nosztalgiával tekinthetünk, és nem ok nélkül: megvannak ennek a kornak a maga zenéi, öltözetei, hajstílusai, és nem utolsó sorban tárgyai. Sorozatunkban ez utóbbiakat mutatjuk be. Az első részben egy népszerű konzol kelet-európai mását, a másodikban a Turbo rágót elevenítettük fel, most a walkmenekre emlékezünk vissza.

A walkman szót használni hordozható kazettás lejátszókra olyan, mint amikor Adidas-nak nevezzük a sportcipőt, és xeroxolunk fénymásolás helyett. A Walkman ugyanis a Sony egyik termékének neve, amely 1979-től szinte napjainkig létezett: 1978-ban kezdtek el agyalni rajta, miután a cég egyik vezetője szerette volna, ha hosszú repülőutazásain könnyen hordozható zenegépet készítenek neki...

János gyakorlott történészként mesél a rég beporosodott élményeiről: "a zenekazetta fontos eszköz volt a '80-as, ''90-es évek világában: mintegy rituálisan kötődtünk hozzá, de lehetett értékes cserék tárgya, vagy aki tudta, gyűjtötte. A walkman segítségével útközben is lehetett élvezni a zene varázsát, s hogy spóroljunk a walkman elemein (amely csak egy irányban tudott gyorsan pörgetni, ezért ha egy számot kétszer akartunk meghallgatni, megfordítva tettük bele a kazettát), kivéve a kazettát azt egy ceruza segítségével pörgettük vissza."

Emlékezett rá, gyakori volt, hogy elszakadt a szalag, ilyenkor körömlakkal illesztették össze, később zenehallgatás közben zavaró nyújtott hangot adott ki a ragasztás helye. Gyakori volt az olyan buli, ahol a DJ az lehetett, akinek a legtöbb kazettája volt, de kérni is lehetett zenét. Ilyenkor a saját kazettád vitted oda hozzá, amely már a kiválasztott számhoz volt előkészítve, csak arra kellett vigyázni, hogy a kazetta a „megfelelő oldalon” legyen betéve.

András egy erős emlékét osztotta meg velünk: "egyfolytában zenét hallgattam walkmanről anno, amikor apámékkal utaztunk valamerre, és egy alkalommal hallottam két szám közti szünetben, hogy apám ilyeneket mond: a gyermek egyszer meg fog süketülni, és sosem beszél velünk, csak hallgatja a zenéit".

Másoknak az elemek jutottak eszükbe: régebb a 777-es volt a legmenőbb, mesélte Anna, aki minden zsebpénzét ezekre a ceruzaelemekre költötte, és a zsebeiben is lehetett találni egy párat.

Volt, aki viszont éppen ezért lemondott a walkmenről. Lehel elmesélte, a gyenge elemek miatt sosem tudta magával hordozni a lejátszót, ezért inkább az otthoni kazattafont használta. Mihálynak pedig nem is volt walkmenje, az első eszköz, amivel zenét hallgatott az utcán, egy Nokia 5510-es volt az ezredforduló környékén, addig az otthoni "sztereót" használta, 1997-ban már az mp3-at is felfedezte: "egy kolozsvári ismerősömtől kaptam az első cédét, amin mp3 volt, el voltunk ájulva, hogy 121 szám felfér rá", mesélte.

A kazettás walkmanek iránti  nosztalgia napjainkban még él. Több román honlapon árulnak még ilyen eszközöket akár negyven lejtől, ha az otthonit már kidobtuk, vagy rég elromlott, és vágyunk a régi hangulatokra.