A kilencvenes évekre másfél évtized távlatából lassan nosztalgiával tekinthetünk, és nem ok nélkül: megvannak ennek a kornak a maga zenéi, öltözetei, hajstílusai, és nem utolsó sorban tárgyai. Sorozatunkban ez utóbbiakat mutatjuk be, a tamagocsitól a walkmanig. A második kiadásban a Turbo rágóra emlékezünk vissza.

Túlzás volna azt mondani egyébként, hogy csak visszaemlékezhetünk erre a rágógumi márkára, napjainkban ugyanis újra kapható a régihez hasonló ízzel, de puhább változatban. A régi kiadásról valóban sok rosszat elmondhatunk, az általunk megkérdezettek azonban kellemes emlékeket idéztek fel.

"Annak idején nyakra főre vettük az unokatesómékkal a Turbo rágót, de nem azért, mert szerettük volna az ízét, vagy szerettük volna önmagában a rágókat túlságosan, hanem hogy dicsekedjünk, hogy kinek melyik autó van meg és egymás között, meg a haveri gárdával is cserélgettük" – meséli András. – "Emlékszem, hogy voltak nagy Turbó rágó-guruk, akiknek több száz autós papírjuk volt. Őket tekintettük a nagygóréknak, nagyon felnéztünk rájuk."

A Turbo rágót a törökországi Kent édességgyártó állította elő az nyolcvanas évektől, elsősorban  Kelet- és Délkelet-Európában volt népszerű. A mellékelt papírokon nem csak autók, hanem motorbiciklik, hajók, biciklik vagy akár űrhajók is szerepeltek, ráadásul több sorozatot gyártottak: Turbo, Turbo Super, Turbo Classic és Turbo Sport.

Emese nem emlékezett a névre, de arra igen, hogy gyerekkorában száz lejes rágót vásároltak, ami talán éppen a Turbo lehetett – erre következtettünk abból, hogy a rágó "olcsó és kemény" volt. Akárhogy is, a játszótéren remek üzleteket kötöttek: akinek nem volt biciklije a játszótéren, annak bérbe adták a sajátjukat – száz lejért egy kört tehettek a kliensek –, a pénzből rágót vettek: "igazából rossz volt, nem is ízlett, de attól függetlenül az utolsó baninkra is azt vásároltunk", mesélte.

Zsombor elmesélte, mivel a Turbo rágó meglehetősen kemény volt, külön technikákat fejlesztettek ki a "betörésére". Az egyik ilyen trükk az volt, hogy a fogaik közt élére helyezték a darabot, nyelvükkel pedig kifelé tolták, míg az meghajolt. Azt a műveletet addig kellett ismételni, amíg a rágó végül megpuhult, ha pedig rosszul sült el a dolog, ráharaptak a nyelvükre.

"Imádtuk" – indított László. – "A blokkos haverokkal megszállottan gyűjtöttük a »rendes«, illetve a classicos képeket." Azt már nem tudja, hogy mi lett a sorozatok sorsa, emlékei szerint az egész pakkot becserélte Matchbox autókra. Volt félezer darabja, azokat befőttes gumival átkötötte, és megcsinálta a vásárt. Arról ő is hallott, hogy újra kapható a rágó, de még nem volt szerencséje megkóstolni, mondta.